Világliga mérkőzés Hódmezővásárhelyen

Úszás

Minden korosztály számára igazi pihenést, kikapcsolódást, gyógyulást és élményt kínál a vásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda. Egyre népszerűbb a külföldi vízisportklubok körében. A sportolók szívesen edzőtáboroznak Hódmezővásárhelyen. 2016-ban itt rendezték meg az ifjúsági úszó Európa-bajnokságot, amelyre fejlesztésként mintegy 1 milliárd forintot fordítottak, s a versenyen közel 50 ország több mint 1000 sportolója vett részt.

Az uszoda korábban is népszerű volt a versenyzők körében, s az Eb után még inkább közkedvelt lett. Hazai és külföldi neves sportolók készülnek világversenyekre Vásárhelyen, mint például Gyurta Dániel, Gyurta Gergely és Kapás Boglárka. Edzőtáboroztak egyébként már Japánból és Dél-Koreából is a városban. A közelmúltban az Iron Lady, azaz Hosszú Katinka is a medencébe ugrott a Gyarmati Dezső Sportuszodában. A tervek szerint pedig 2018. január 16-án Hódmezővásárhelyen játszik világliga-mérkőzésen a magyar férfi vízilabda-válogatott, a spanyolokkal csapnak össze. A strandon egyébként nyolc medence várja a vendégeket, parkosított területekkel. Az uszodában három medencében edzhetnek a sportkedvelők, a gyermekek pedig élménymedencében, az idősebb korosztály gyógyvizesben csobbanhat.