Vecsés egészségügyi ellátása kiemelkedő

Vecsés


Vecsés országhatáron átívelő hírnevét elsősorban a savanyú káposztának köszönheti, azonban napjainkra e nevezetesség mellett számos egyéb dologgal, például az egészségügy területén végrehajtott fontos fejlesztésekkel is büszkélkedhet a főváros szoros szomszédságában fekvő település. 

Vecsés sikereinek egyik záloga a városvezetés tudatos munkája, amelynek során kiemelt figyelmet fordítottak az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére ‒ tudtuk meg Szlahó Csaba polgármestertől. Ennek eredményeként a kor elvárásainak megfelelő épületekben, modern eszközökkel dolgozhatnak az orvosok, ráadásul az ország egyik legkorszerűbb mentőállomása is helyet kapott a város új egészségügyi létesítményében.   

‒ Hosszú évek óta nagy hangsúlyt fektetünk az egészségügy támogatására ‒ mondta a polgármester. ‒ Törekvéseink célja, hogy olyan alapokra helyezzük az egészségügyi ellátórendszerünket, amely a vecsési lakosok és az orvosaink megelégedését egyaránt szolgálja. Városunkban 1984 óta működik szakorvosi rendelőintézet, a régi épületet 2006-ban felújítottuk, és kialakítottuk az egynapos sebészetet, ami nagyon fontos előrelépés volt a helyi egészségügyi ellátásban. 

A Vecsési Alapellátási Központot 2019-ben adták át, az épület az egészségügyi alapellátások mellett az ország egyik legmodernebb mentőállomásának is helyet ad. Így a létesítmény nem csupán helyben biztosítja a színvonalas egészségügyi ellátás feltételeit, hanem a környékbeli települések lakóinak is sokkal nagyobb az esélye, hogy a bajban minél előbb mentőhöz jussanak. Az Egészséges Budapest Programnak köszönhetően sok új orvosi diagnosztikai berendezéshez jutott a város, a nagy teljesítményű ultrahang, a csontsűrűségmérő, a mammográfiás vizsgáló mellett lecserélték a teljes kardiológiai eszközparkot, új hallásvizsgáló, a várandósoknak CTG, laikusok által is használható defibrillátorok és sok egyéb orvosi eszköz került beüzemelésre, és megújult az informatikai eszközpark is. A fejlesztéseknek köszönhetően ma már több olyan szakorvosi vizsgálat is elérhetővé vált a városban, amelyekért korábban messzire kellett utazniuk a helyieknek. 

A Vecsési Alapellátási Központnak a koronavírus-járvány elleni védekezésben is fontos szerep jutott, amikor oltópontnak jelölték ki az intézményt. Szlahó Csaba polgármester elmondta, mivel a környező településeken nincs oltópont, ezért Monorról, Gyömrőről, Üllőről, Gyálról és Nagykátáról is irányítottak oltásra várakozókat Vecsésre. 

A városvezetés évekkel ezelőtt tűzte ki célul, hogy a település a „sportos és egészséges” város példájaként kerüljön be a köztudatba. Az egészségügy területén megvalósult fejlesztéseket elnézve leszögezhetjük, hogy jó úton járnak céljaik eléréséhez.