Tovább szépül a mesebeli kisváros, Kőszeg

Kőszegen az elmúlt időszakban jelentős, a lakosság komfortérzetét javító fejlesztések valósultak meg. Már épül a Pannon Egyetem Kőszegi Kampusza, s megújulnak a város egyházi épületei is. Ezekről beszélgettünk Básthy Béla polgármesterrel.  

– Az elmúlt időszakban milyen fejlesztések történtek a városban? 

– Kőszeg infrastrukturális állapotát és a lakosság komfortérzetét is jelentősen javították az elmúlt években megvalósult közútfejlesztések, és a város több területét is érintő csapadékvíz-elvezetési beruházások. Több mint hárommilliárd forintot költhettünk önkormányzati útjaink felújítására állami támogatásból, amire még nem volt példa a város történetében. A program 35 utcánkat érintette több mint 12 kilométer hosszban, járdák, ivóvíz- és szennyvízcsatorna-szakaszok újultak meg, 470 parkolót sikerült felújítani, illetve létesíteni. A belvárost övező Várkör és a piac minőségi térkőburkolata és több ezer négyzetméternyi új, virágos zöldfelülete üdítő látványként fogadja a látogatót. A Miniszterelnökség által Kőszegen megalapított Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének működéséhez nyolc, különösen értékes műemlék épület felújításával sikerült méltó környezetet teremteni. A város déli részén épült összekötő út óriási terhet vett le a legzsúfoltabb utcáinkról, s lakótelepi végpontjának közelében megépült a város új temetője. 

– Jelenleg milyen beruházások vannak folyamatban, illetve előkészítés alatt? 

– A napjainkban zajló legnagyobb beruházás a Pannon Egyetem Kőszegi Kampuszának építkezése, amely egy kisebb városrésznyi új felsőoktatási és kutatási teret hoz létre a város határában. Szeretnénk folytatni az utak felújítását, több szakasz tervezése jelenleg is zajlik. A kormány hatmilliárd forintot biztosított egyházi műemlékeink felújítására. Az épületekkel együtt a városkép is megújul, a belvárosi templomok sírfeltárásaiból lenyűgöző, a város régi gazdagságát mutató leletek kerültek elő. Feltett szándékunk, hogy a kivételes épségben fennmaradt 17-18. századi belváros örökségturisztikai lehetőségeit kihasználjuk, és valódi „ékszerdobozzá” fejlesszük Kőszeget. Büszkék vagyunk kiváló iskoláinkra, s nagy öröm, hogy jelentős összeget sikerült elnyernünk a városi iskolaépületek felújítására, fejlesztésére. A tíz éve átadott egészségközpontunk szomszédságában épül a város új mentőállomása. Kőszeg bejárati csomópontjának átépítésétől jobb közlekedésbiztonságot várunk. Hisszük, hogy a megújulás, fejlődés tempója tartható.

– Kőszegnek nemcsak szép épületei vannak, hanem csodálatos természeti környezet veszi körül. Az Írottkő Natúrpark mit kínál a városba látogatóknak?

– A természetjárás, az aktív szabadidő-eltöltés terén kimeríthetetlen lehetőségek várják a vendéget Kőszegen és a térségben. Induljunk gyalog, kerékpáron vagy éppen lóháton, a Kőszegi-hegység és a Gyöngyös-patak mellékének természeti, táji szépsége, az itt termő gyümölcs, szőlő, méz, gesztenye, a magas színvonalú vendéglátás, a fenséges, üde erdők, remek horgászvizeink és az évszázados történelmi emlékekből áradó nyugalom jó feltételeket biztosítanak a pihenéshez. Érdemes szétnézni a várostól alig két kilométerre húzódó határ osztrák oldalán is, ahová immár kerékpárúton is eljuthatunk.

– A város, a térség híres borairól is. Mennyire tudják kihasználni a borturizmusban rejlő lehetőségeket?

– A borászat fejlődése egészen szembeötlő. A többgenerációs Kőszeg környéki borászcsaládok nem csupán minőségi borokat termelnek, de pincéik udvarain, illetve közvetlenül a termőhelyen létrehozták a kóstoltatás egyedi helyszíneit. Rendszeresek a nyitott pincés szőlőhegyi rendezvények, így a kőszegi bor egyre inkább közvetlenül, turisztikai termékként kerül a poharakba. A gyöngyöző kőszegi fröccshöz nem csak a bor, de a szóda is a térségben készül! 

– Kőszegen egész évben gazdag a programkínálat. Milyen események közül válogathatnak a városba látogatók?

– Egy kőszegi nyári este hangulatát a Várszínház előadása utáni belvárosi andalgós sétában lehet legjobban átélni, de az Ostromhétvégén összegyűlő török és magyar seregek nyüzsgő együttese is magával ragadó élmény. Az őszi hétvégéken természetjáró és sportrendezvények, szüreti mulatságok és gesztenyeünnepek egész sora várja a vidéki ízek és életérzés szerelmeseit. Aki egyszer már belekóstolt, az jól tudja, hogy a város hangulata, színei, de még a hangzása is minden évszakban és napszakban más-más módon magával ragadó.