Többnapos kirándulást is megér Vasvár

Vasvár változatos természeti értékekkel rendelkezik, ugyanakkor történelmi emlékekben is gazdag. A Vas megyei kisváros hangulatos, szűk utcáiban sétálva talán csak kevesen gondolják, hogy egykor e település, sőt maga a megye is vaskohászatáról volt híres.

Nem csupán az 1664-ben kötött vasvári béke miatt mondható békés, nyugodt, természeti és történelmi értékekben gazdag városnak Vasvár. A belvárostól mintegy 10 perces kellemes sétával elérhető a rekreációs övezet, a csodálatos természeti környezetet kínáló szentkúti ősbükkös, a fák között megbúvó kápolnával, úgynevezett lourdes-i barlanggal, forrással. Az erdészet fenntartásában lévő területen megújult a sétány, s komoly infrastruktúrával rendelkező erdei színpad épült – mondja Tóth Balázs polgármester, majd hozzáteszi, hogy Vasváron legalább négy-öt olyan kilátó pont is akad, ahonnan tiszta időben akár 60-70 kilométerre is ellátni. A város másik különlegessége, hogy szőlőhegyek ölelik körbe. Vasvár a Nemzetközi Békevárosok Szövetségének tagja, s 2006-ben megkapta a Kultúra Magyar Városa címet is.

EPSON DSC picture

Vasvár és térsége látnivalói akár többnapos időtöltésre, itt tartózkodásra is lehetőséget adnak, de – mondja Tóth Balázs – hiányzik egy erre épülő nagyobb szállodai kapacitás. A városban távhőszolgáltatás is működik, amely a most folyó beruházás eredményeként geotermikusenergia-alapú lesz.

_MG_0010

Programok is akadnak bőven Vasváron és környékén. A nyári rétes fesztiválon – ahol a helyi asszonyok nyújtják, készítik kézzel a rétest – több ezer ember vesz részt minden esztendőben. De az amatőr színjátszók éves találkozójának is Vasvár ad otthont. Júliusban pedig a Birkás pálinka teremt egy fesztiválra elegendő jó hangulatot. Vasvár jelentős vallási hagyományokkal rendelkezik, itt található Magyarország legrégebbi, a XIII. század közepén épült és ma is álló Domonkos Kolostora. A vallási turizmus keretében végigjárható Mária Zarándokút egy szakasza Vasvárt is érinti. A város életében igen fontos szerepet töltenek be a civilszervezetek: többek között a hamarosan nyíló adventi vásárt is ők szervezik – mondja befejezésül Tóth Balázs polgármester.

 

Tóth Balázs
1964-ben született Szombathelyen. Sopronban erdőmérnöki, Zalaegerszegen közgazdasági oklevelet szerzett. Erdészeti ágazatvezetőként, területfejlesztőként kezdett dolgozni. Vállalkozóként és a területfejlesztés intézményrendszerében is töltött be vezető beosztást. 2010-2014 között alpolgármester. Nős, három gyerek édesapja.

2014. december