Szent Márton-napot tartottak, kiállítást nyitottak Pannonhalmán a Szent Márton emlékév keretében

Szentmárton

A Közösségben vagyunk jelmondattal meghirdetett Szent Márton-év keretében a Pannonhalmi Főapátság számos kiemelt jelentőségű szociális, lelkipásztori, iskolai, tudományos, turisztikai és kulturális programot szervez a párbeszéd és a közösségek találkozásának elősegítésére. Június elején Szent Márton-napot tartottak, kiállítást rendeztek.

Az egykori tours-i püspök születésének 1700. évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében Szent Márton-napot tartottak Pannonhalmán a város és a monostor védőszentjére emlékezve. Az esemény díszvendége Szombathely volt, ahol a főapátsághoz hasonlóan Szent Mártonra emlékező programokat tartanak idén.

Az Óperenciás Bábszínház művészei által bemutatott mesejátékot követően az emlékév alkalmából szervezett rajzpályázat eredményeit ismerhette meg a közönség.  Néptáncbemutatót tartottak, dokumentumfilmet vetítettek, majd a plébániatemplomban Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát mutatott be szentmisét, este pedig Rúzsa Magdi-koncertre várták a közönséget.

Szintén az emlékév keretében nyílt meg a Szent Márton és Pannonhalma című időszaki kiállítás két helyszínen. A Pannónia történetének Szent Márton korától a népvándorlás koráig terjedő öt évszázadát felölelő, Pannonhalmán és Szombathelyen látható régészeti kiállítás mintegy 350 műtárgy segítségével mutatja be, hogy miként terjedt el és maradt fenn a kereszténység a római világ határán. A Szent Márton és Pannónia című időszaki kiállításon egyes tárgyak 3D-s nyomtatóval készült replikáját a látogatók a kezükbe vehetik.

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy az egykori püspök életpéldája aktuálisabb, mint valaha a szegénységgel küszködő világban, mert az egyéni, személyes szeretet jótéteményeire szükség van.

A hagyomány szerint Szent Márton a mai Szombathelyen (Savariában) született. Egy másik hagyomány szerint pedig 996-ban a Szent Márton hegyén (Pannonhalmán) letelepedő bencés szerzetesek és Szent István király meg voltak győződve arról, hogy Márton a „szent hegy” közelében született. Pannonhalmát 1823-ig Győrszentmártonnak nevezték.

Szent Márton 1020 esztendeje a bencés monostor védőszentje is.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából hirdette meg a Szent Márton-évet, a kormány pedig tavaly márciusban nyilvánította emlékévvé 2016-ot.

fotó: Pannonhalmi Főapátság