Szabó Magda (1917 – 2007)

„Tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni.” 1917. október 5-én született Debrecenben. A Régimódi történetből képet kaphatunk szülei házasságáról, az Ókút alapján pedig megsejthetjük, milyen lehetett csodálatos gyermekkora. „Két író gyermeke voltam” – írta. És ezt is: „Két tündér gyermeke voltam.” Szabó Magda már gyermekként kitűnt eszével és műveltségével. Még iskolába sem járt, amikor jogász édesapjával már latinul beszélgetett. Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkori nevén a Dóczi Leánynevelő Intézetben), a „kisasszonygyárban” tanult, itt érettségizett 1935-ben. Ebben az időszakban született nevezetes dolgozata, amelyet egy iskolai múzeumlátogatáson látott mű egyik szereplőjéről írt. Munkácsy Mihály Ecce homo című festményéről nem Jézust vagy Pilátust választotta, hanem egy kóbor kutyát. Ekkortájt figyeltek fel „a kutyás Szabó” írói tehetségére. Magyar-latin szakon végzett a Debreceni Tudományegyetemen. Néhány évig a Dócziban, majd Hódmezővásárhelyen tanított. 1945-től a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban dolgozott, közben pedig verseket írt. Polgári származása miatt 1949-ben elbocsátották, egy napja odaítélt Baumgarten-díját is visszavették, és nem jelenhettek meg írásai. Újra tanított, majd 1958-tól, amikor ismét publikálhatott, sorra jelentek meg ifjúsági regényei. Főhivatású író lett, és a Freskóval, Az őzzel igazán ismertté vált, külföldön is felfigyeltek rá. Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. 1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akivel megélhette a „mitológiai szerelmet”. Megmaradt Szobotkának című regényében örökítette meg férje alakját. Alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának.1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöki tisztét is ellátta. Debrecenben, amely számára a „holtig haza” maradt, könyvesboltot neveztek el róla. 2007. november 19-én kerepesi otthonában érte a halál, könyvvel a kezében.