Dr. Torma András professzort, a Miskolci Egyetem rektorát az Észak-Magyarországi régió vezető felsőoktatási intézményének, egyik legfontosabb szellemi központjának múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük.

− Olvasóink közül talán kevesen tudják, hogy a Miskolci Egyetem története egészen 1735-ig vezethető vissza.

− Menjünk vissza az időben majd háromszáz esztendőt. Az 1700-as évek első harmadában járunk, amikor is a bécsi udvari kamara úgy gondolta, hogy eljött az ideje annak, hogy megalapítsák a világ első műszaki felsőoktatási intézményét. Erre 1735-ben Selmecbányán került sor, ahol bányatisztképző tanintézetet létesítettek, a nevezetes Bergschulét, későbbi nevén a Selmecbányai Akadémiát. Feladata a bányászati-kohászati szakképzés volt, előbb kétéves, majd később hároméves képzési formában. 1846-tól már négy évfolyamon oktattak. A történelem vihara az I. világháború után söpört végig az akadémián: az egykori Bergschulénak költöznie kellett, hiszen a trianoni békekötés után Magyarország elvesztette területének és lakosságának kétharmadát. 1919-ben a Selmeci Akadémia Sopronba költözött, ahol Bányászati és Erdészeti Akadémia néven folytatta a működését, egészen 1949-ig. Ugyanis abban az évben megalapítják Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemet, ahová Sopronból átköltöztetik az ottani bányászati és kohászati kart. Még ugyanabban az évben megalakul a műszaki tudományok harmadik kara, a gépészmérnöki.

Mindez tehát azt jelenti, hogy 65 éve vagyunk Miskolcon, s a tavalyi tanévet e jubileumnak szenteltük. Komoly rendezvénysorozatot szerveztünk ennek a tiszteletére. A szocialista Magyarországon évtizedeken át Borsod-Abaúj-Zemplén megye volt a nehézipar fellegvára, később a vegyiparé is, ezért az egyetemnek az első években nem volt más feladata Miskolcon, mint a mérnökképzés.

− Mikor következett be a váltás, mikor bővültek látványosan az egyetem feladatai?

− Az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején már jól látszott, hogy az egyetem csupán a mérnökképzésből „nem tudja eltartani magát”, tehát valamilyen irányban nyitnia kell. 1981-ben került sor az Állam- és Jogtudományi Intézet megalapítására, amely aztán két esztendő múlva egyetemi karrá alakult. Megszületett tehát az Állam- és Jogtudományi Kar a maga négy tanszékével, illetve négy intézetével. Jogászképzés Miskolcon tehát 1981 óta létezik.

Akkoriban, persze, elég furcsán néztek az emberre, hogy jogot oktat Miskolcon, hiszen a műszaki tudományok és a jogtudományok látszólag messze esnek egymástól. Az élet azonban bebizonyította, hogy az Állam- és Jogtudományi Karra szüksége van a térségnek. Az eltelt 35 évben sok-sok kiváló jogász, ügyvéd és bíró, s nem egy mai állami vezető került ki a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karáról. Talán a jogi kar népszerűségén felbuzdulva 1987-ben megalakult a Gazdaságtudományi Kar, három évvel később pedig a Bölcsészettudományi Kar, majd 2007-ben az Egészségügyi Kar.

Napjainkban immár hét karon folyik az oktatás a Miskolci Egyetemen, amelyből három a műszaki tudományokkal foglalkozik, négy társadalomtudományokkal, illetve alkalmazott tudományokkal. Melléjük időközben felzárkózott a Bartók Béla Zenetudományi Intézetünk, tehát mondhatnánk azt is, hogy összesen nyolc karon képzik a hallgatókat a Miskolci Egyetemen. Összefoglalva: a Miskolci Egyetem immár igazi universitasként működik. S bizonyos értelemben többre tételezzük magunkat egyszerű felsőoktatási intézménynél: olyan szellemi központnak tekintjük magunkat, amelynek sugarai elérik az Észak-magyarországi régiót valamennyi szegletét, sőt adott esetben az országhatárokat is átlépik.

− Ön mikor került az egyetemre?

− 31 évvel ezelőtt, 1984-ben tettem be először a lábamat a Miskolci Egyetemre, mint tanársegéd. 2003-ban lettem egyetemi tanár, nyolc éven keresztül voltam dékánhelyettes, majd 2012-ben neveztek ki dékánná. Már dékánként pályáztam a rektori székre, s elnyertem a szenátus, illetve az illetékes miniszter támogatását. 2013 augusztusa óta vagyok a Miskolci Egyetem rektora. Erre természetesen rendkívül büszke vagyok, arra pedig különösen, hogy személyemben első alkalommal van jogász rektora az egyetemnek.

− A hazai felsőoktatási intézmények közül talán a Miskolci Egyetemnek a legérdekesebb a viszonya a névadó várossal. Miért?

− Kanyarodjunk vissza oda, hogy az egyetem 1949-ben kezdte meg a működését Miskolcon, ám nem benn a városközpontban, hanem a városhoz közeli Dudujka-völgyben. Tulajdonképpen amolyan zöldmezős beruházásként felépült az Egyetemváros. Az épületeket rabok, többségükben politikai okokból elítéltek építették. Máig érződik az ötvenes évek stílusa, jóllehet azóta építészetileg radikális változások történtek. Mi az Egyetemvárosban működünk, relatív függetlenségben tehát Miskolctól. Ugyanakkor pedig szerves részei vagyunk a városnak, a helyi buszjáratok bejönnek hozzánk és így tovább. De mégis csak Egyetemváros vagyunk, s ez egyfajta „békés nyugalmat” biztosított a számunkra, és lehetővé teszi azt, hogy a „nagyváros zajától távol” folytathassuk oktató- és kutatómunkánkat. A hallgatóink közül több mint kétezren itt laknak a kollégiumokban, s az Egyetemvárosban „teljes kiszolgálásban” részesülnek. Vannak boltok, működik fodrász és posta, s jófajta bulizó helyekben sincs hiány. Miközben odabent, az épületek falai között pedig komoly oktatás és kutatás folyik. Mindezt én nagyon szerencsésnek ítélem.

Az idők folyamán az egymást követő rektorok nem azonos mértékben ápoltak jó viszonyt a városi vezetőkkel, adott esetben – ahogy hallottam – nem is nagyon beszéltek egymással. Jómagam erőteljesen arra törekedtem és törekszem, hogy a városi vezetéssel kéz a kézben haladjunk együtt, – a városnak van egyeteme, és az egyetemnek van városa. Csak egymást kiegészítve, egymást erősítve érhetünk el sikereket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Egyetemváros területén található Atlétikai Centrum, amely több mint négyszáz millió forintból épült meg. A pénzt a városi önkormányzat adta, a komplexum mégis az egyetem területén épült fel. A Tábori László nevét viselő sportcentrumot természetesen közösen használjuk, a város lakossága, a hallgatók és az oktatók. Nem mellesleg ez pillanatnyilag a világ egyik legmodernebb atlétikai centruma, s idén júliusban adták át a rendeltetésének.

S hogy a másik irányból is válaszoljak a kérdésére: mi nem csupán képzőhely vagyunk, amely diplomát ad a hallgatóinak, hanem igyekszünk részt venni Miskolc város és a megye, sőt az egész régió oktatási, tudományos, kutatási és művészeti életében is. Egyetlenegy példát, ha mondhatok: a Miskolci Múzsa Díj a legrangosabb művészeti elismerés a városban. A díjat létrehozó és gondozó alapítvány elnöke minden esetben a Miskolci Egyetem hivatalban lévő rektora. A díjat egyébként minden évben január hónapban, a Magyar Kultúra Napján adjuk át a miskolci kulturális élet egy-egy kiemelkedő személyiségének.

− Egykori öregdiákoktól hallottam, hogy a Miskolci Egyetemnek, az itteni diákéletnek egészen különleges a hangulata…

− Mi az egykori Selmecbányai Akadémia jogutódjának tekintjük magunkat, az egyetem logójában nem véletlenül szerepel az 1735-ös dátum. Az egyetem főépületének díszaulájában, ahol ott sorakoznak neves professzoraink mellszobrai, láthatjuk például Sebastian Doppler, a róla elnevezett effektus felfedezőjének a szobrát is, aki a selmecbányai intézetnek volt a professzora. Tanár elődeinkre és a selmecbányai eredetünkre büszkék vagyunk, a kapcsolataink a felvidéki várossal máig szorosak. Legutóbb augusztus közepén volt egy hallgatók szervezte hagyományőrző ünnepség Selmecbányán, amelyen a Soproni Egyetem és mi magunk is részt vettünk. S hogy a hagyományőrzés nem csupán üres szólam, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a selmeci diákhagyományokat 2014-ben a Szellemi Kulturális Örökség részévé nyilvánították.

− Kérem, meséljen nekünk ezekről a diákhagyományokról.

− Kezdem azzal, hogy minden elsős miskolci hallgató megkapja azt a dalos könyvet, amely az egyes karok üdvözlésével kezdődik. Selmecbányán annak idején a diákok jó szerencsét kívántak egymásnak, s mi a mai napig így köszöntjük az egyetem tanárait és diákjait. Az időközben létrejött karok szintén meghonosították a maguk üdvözlését. Én jogász vagyok, s mi úgy köszönünk, hogy Igazságot a jogásznak! A Gazdaságtudományi Karon Pénzt a gazdásznak!, a bölcsészettudományin Vivát, bölcsész!, az Egészségügyi Karon Egészséget a világnak!, a kohászoknál Legyen fényes sikere a kohászoknak!, a gépészeknél Tisztelet a gépészeknek!, a zenészeknél pedig Hangot a zenésznek! a hivatalos üdvözlési forma. Az egyetemen ezek a köszöntések valódi tartalmakat hordoznak.

S bármilyen hihetetlen, a vizsgákon a miskolci hallgatók manapság is többnyire karonként más és más felöltőben, Überzieherben jelennek meg. Az említett dalos könyv a selmeci eredetről szól, a szokásokról, a hagyományokról, a diáktársaságokról, a régi diáknótákról. Énekelni napjainkban is szoktak a hallgatóink az úgynevezett szakestélyeken. Tanévenként minden kar több ilyet rendez, s ezek meghatározott koreográfia szerint zajlanak. Az alapításuk sorrendjében sorra eléneklik például az egyes karok himnuszait. A dalos könyvet természetesen az idei több mint kétezer gólyánk is megkapta. A gólyatáborban ők balekoktatáson is részt vesznek, a legjobbak firmákká válnak, s a diplomaszerzéskor a firmák egyetemi gyűrűt kapnak. És hogy el ne felejtsem, mindenki kap egy nevet.

− Bocsásson meg, rektor úr, de nem hagyhatom ki a kérdést. Mi volt az ön balekneve?

− Szépen belesétáltam a magam állította csapdába… Nekem annak idején a Mondd, kis kócos volt a baleknevem, mert egyetemistaként igen hosszú hajat viseltem. Az imént felsorolt dolgoknak az igazi jelentősége az, hogy a selmeci hagyományok ápolása és az egyetemi gyűrű összeköt bennünket. Egy kávéházban, vagy éppen vonaton utazva a gyűrűt meglátván ismeretlenek szólítják meg egymást, s azonnal a diákévekre, az egyetemi életre terelődik a szó. De hadd mondjak még valamit az előbbiekkel kapcsolatban. A legtöbb egyetemen még az évfolyamtársak sem ismerik egymást. Nekünk most körülbelül tízezer hallgatónk van. Ők azon túl, hogy megismerik és ápolják a hagyományainkat, továbbadják azokat az első évfolyamosoknak. Szoros barátságok alakulnak ki ezáltal, s mi, oktatók erre nagyon büszkék vagyunk. Egyetlen példát említek csupán: minden új hallgatónak van keresztapja és keresztanyja. Ők vigyáznak rá, figyelik a tanulását, segítik, istápolják, mentorálják.

− Idén nyáron zárult le „A Miskolci Egyetem hazai és nemzetközi versenyképességének komplex megújítása” című TIOP-projekt. Mit kell tudnunk erről a projektről?

− Az Európai Unióhoz történő csatlakozásnak annak idején a Miskolci Egyetem nagyon nagy híve volt. Alapvetően azért, mert abban reménykedtünk, hogy sok fejlesztési forrás fog eljutni az egyetemünkre is. Ebben nem is csalódtunk, mert 2007 és 2013 közötti 7 éves uniós pénzügyi-gazdasági ciklusban a Miskolci Egyetem az ötödik volt a legtöbb uniós forrást elnyert egyetemek rangsorában. Ez akkor nekünk 15 milliárd forintot jelentett. Ez egyszerre volt komoly siker, és egyúttal hatalmas felelőssége is a mindenkori egyetemi vezetésnek. S persze igen nagy munka az egyetem oktatóinak, illetve valamennyi dolgozójának. Hiszen jól tudjuk, hogy az uniós pénzeket nagyon szigorú szabályok szerint lehet csak felhasználni. A legnagyobb projektünk egy TIOP 1.3.1 pályázat volt, amely a Miskolci Egyetem teljes felújítását célozta meg, ideértve a főépület rekonstrukcióját is. Ez egy hétmilliárdos beruházás volt, s 2008-ban indult. Az elnyert pénz mintegy 60 százalékát eszközbeszerzésre, 40 százalékát pedig épületrekonstrukcióra fordítottuk. Megjegyzem, az utóbbi rendkívüli módon elhúzódott, mert a kivitelezést elnyert cég, megszegve a szerződését, nem fejezte be a munkálatokat 2012-re. Ennek okán a következő években hallatlan erőfeszítéseket kellett tennünk annak érdekében, hogy a tervezett felújítások mielőbb befejeződjenek. Például további forrásokat kellett szereznünk, ugyanis a 2008-ban induló beruházásnak időközben jó néhány paramétere megváltozott, az anyagáraktól az áfa százalékos növekedéséig sok minden hátrányosan érintett bennünket. De megváltozott például a jogszabályi környezet is. Hogy csupán egyetlen példát mondjak: a tűzvédelmi előírások háromszor is módosultak, ami jelentős áttervezési többletköltséget jelentett nekünk. Mindezekkel együtt idén nyáron hivatalosan is bejelenthettük, hogy a 7,2 milliárdos projektet befejeztük, s valamennyi vállalt kötelezettségünknek eleget tettünk.

− Milyen fejlesztések valósultak meg a projekt során?

− A Miskolci Egyetem „fizikai valóságában” is megújult, tartalmilag pedig talán még inkább, ugyanis a laboratóriumaink és a műhelyeink berendezési és felszerelési tárgyai gyakorlatilag kicserélődtek. Ma már 21. századi műszerek és mérőberendezések állnak az oktatók és a hallgatók rendelkezésére. Ennek nem csupán az a jelentősége, hogy a hallgatók képzése magas színvonalon zajlik, hanem az is, hogy az egyetem vállalkozóvá, valódi piaci szereplővé válhat. Ugyanis az nem várható el, hogy minden vállalatnak legyen saját kutatólaboratóriuma. A környezetünkben lévő cégek idehozhatják a megbízásaikat, hogy végezzük el például a mérési feladataikat. Például az Elektroluxnak rendszeresen végzünk ilyen munkákat. Hogy ilyen megbízásokra miért van szüksége az egyetemnek? Nos, azért, mert a magyar állam nem finanszírozhatja valamennyi felsőoktatási intézménye teljes működését. Mi például az éves költségvetésünk mintegy felét fedezzük állami forrásból, a másik felét azonban magunknak kell megtermelnünk, például K+F megbízások útján. És természetesen továbbra is folyamatosan indul az egyetem állami, illetve uniós pályázatokon.

Még csupán a 2013-2020 közötti uniós gazdasági ciklus elején járunk, de máris hárommilliárd forintnál tartunk az elnyert pályázati pénzek tekintetében. Azaz nem ültünk ölbe tett kézzel, hanem összegyűjtöttük azokat a projektötleteket, amelyeket a karokon kigondoltak. Több mint száznegyven projektötlet van a tarsolyunkban, körülbelül 40 milliárd forint értékben. Állítom, hogy felkészülten várjuk a pályázati felhívásokat. S pályázni is fogunk minden lehetséges alkalommal, persze nem feledkezve meg az egyetem abszorpciós képességéről sem. Ugyanis létezik egy objektív határ, amely felett az elnyert pénzeket már lehetetlen tisztességesen és törvényesen elkölteni. És nem feledkezhetünk el arról sem, hogy alapfeladatunk az oktatás, a hallgatók képzése. Ezt követi a tudományos kutatómunka, és ennek mintegy hozománya lehet az a pénzforrás, amelyet a bérmunkákért kapunk vagy a pályázatok útján nyerünk el.

− A Miskolci Egyetem fejlesztési tervét 2012-ben fogadták el. E dokumentum 2020-ig határozza meg az egyetem feladatait. E fejlesztési tervnek melyek a legfontosabb programpontjai?

− Mindenkinek szüksége van tervekre, de az nagyon fontos, hogy tudjuk, éppen hol vagyunk, és onnan hová szeretnék eljutni. 2011-ben a kormányzat arra kötelezte az állami felsőoktatási intézményeket, hogy 2012 nyaráig készítsenek intézményfejlesztési terveket. Magát a tervet egy igen szigorú tematikai és metodikai elvrendszer szerint kellett összeállítanunk. E tervben felvázoltuk, hogy miképpen képzeljük el a Miskolci Egyetem jövőjét. Ebben a tervben az egyetemünk több mint 90 célt tűzött ki maga elé. Ez persze borzasztóan, tarthatatlanul sok. Amikor a rektori pályázatomat készítettem, akkor én mindössze öt-hat célt jelöltem meg. Ezt később minden kar, illetve a szenátus is elfogadta és magáévá tette. E célkitűzések a Miskolci Egyetem szervezeti struktúrájához igazodnak, s egyaránt kapcsolódnak a műszaki és a társadalomtudományokhoz. A műszaki tudományokat illetően a középpontban a járműipari szakemberek képzése áll. A másik kulcsterület az informatika, a harmadik az energetika, a negyedik pedig a környezetvédelem, ide értve az ivóvíz-rendszerektől a hulladékfeldolgozáson át a geológiai kutatásokig sok mindent. A mérnökképzésünket tehát e programpontokra koncentráljuk.

A társadalomtudományok tekintetében pedig, alapvetően abból fakadóan, hogy az észak-magyarországi régió hazánk leghátrányosabb régiója, a hátrányos helyzetűekkel való foglalkozás, gondoskodás és felzárkóztatás áll a kutatások középpontjában. Ez mindenekelőtt a csoportmunka-szervezésen alapuló úgynevezett stanfordi modell adaptációját jelenti, de komoly kutatások folynak a KIP-módszer (Komplex Instrukciós Program) alkalmazásának és továbbfejlesztésének tekintetében is. Ugyanilyen komoly közgazdasági és jogi kutatások folynak a hátrányos térségek és az itt élő emberek helyzetének segítése vonatkozásában is.

S végezetül büszke vagyok arra, hogy a Miskolci Egyetemen növekszik a hallgatói létszám, s ebben nagy szerepe van az egyetem valamennyi munkatársának és maguknak a hallgatóknak is. Különleges atmoszférájú egyetem a miénk, a mintegy háromszáz éves selmeci hagyományokkal és a legkorszerűbb képzési és kutatási metodikákkal, eszközökkel. A régi és az új, az elmélet és a gyakorlat, illetve a műszaki tudományok és a társadalomtudományok egészséges ötvöződése az, ami a Miskolci Egyetemet jelenti és jellemzi.