Sárvár egyre népszerűbb úti cél a pihenésre vágyók körében

Sárvár


Az itteni polgárok szorgalma, tehetsége, összefogása és városszeretete eredményeként született meg az új Sárvár, amely napjainkban immár a hazai és nemzetközi gyógy- és wellnessturizmus egyik fellegvára. Kondora Istvánnal, e vendégszerető nyugat-dunántúli város polgármesterével beszélgettünk.

‒ Új önkormányzati ciklus kezdődött októberben, s egy ilyen mérföldkő mindig alkalmas a számvetésre. Mit sikerült megvalósítani az elmúlt öt esztendőben? 

‒ Az előző önkormányzati ciklusban végzett munkánk átment a vizsgán, hiszen a sárvári polgárok október 13-án úgy döntöttek, hogy további öt esztendőre bizalmat szavaznak nekünk. Az elmúlt közel harminc évben, amióta a városvezetést a konzervatív polgári oldal adja, következetesen azt mondtuk, hogy egy várost a lakóival közösen építeni csak lépésről lépésre lehet. A kilencvenes években a helyi ipart, a kétezresekben a turizmust, a fürdőt és a szállodákat, az elmúlt ciklusban pedig a városi infrastruktúrát fejlesztettük. Tavaly volt ötvenéves a város, és lényegében immár fél évszázada tudatos építkezés jellemzi Sárvárt, ezt a logikát szeretnénk követni a jövőben is. A legfontosabb beruházásaink közül kiemelhető a városközpontban lévő Hild-park tavalyi átadása, a bölcsődefejlesztés, a Gondozási Központ felújítása, a Zene Háza felépítése. De megtörtént a közintézmények nagy részének energetikai korszerűsítése, és az sem véletlen, hogy idegenforgalmi befektetők sora látta úgy, hogy érdemes Sárváron beruháznia. 

‒ Elkészült a multifunkcionális sportcsarnok…

‒ November végén volt az első sportesemény a Sárvár Arénában. A nettó 3,4 milliárd forintból felépült aréna olyan többfunkciós rendezvénycsarnok, amelyben helyet kapott egy korszerű, 3D-s technikával felszerelt, 150 személyes mozi, több edzőterem, egy hatszáz fős nézőtérrel rendelkező küzdőtér, amely sport- és kulturális rendezvények helyszíne lesz. Az intézményben jó néhány sportszakosztály lelt otthonra, nem beszélve a fallabda- és a tekepályáról. A közel 180 gépkocsi befogadására alkalmas parkolóban a hétvégeken a piac üzemel.

A Sárvár Aréna alkalmas sportturisztikai célok kiszolgálására is, például hogy külföldi csapatok edzőtáborozzanak Sárváron. Az intézmény jól példázza azon törekvésünket, hogy Sárváron mindig a minőség legyen az első. Mi ötcsillagos várost építünk. 

‒ Sárvár – ahogyan az a város honlapján is olvasható – sokszor került a történelem viharaiban az érdeklődés és az események középpontjába. Napjainkban hogyan határozza meg magát a város?

‒ A pozicionálás az elmúlt években tulajdonképpen megtörtént. Nevezetesen: mi egy Európa-szerte ismert turisztikai célpont vagyunk, gyógyhely minősítéssel, és az ebből adódó elvárásoknak a jövőben is meg kell felelnünk. Azaz fontos feladatunk a városi infrastrukturális, valamint a fürdő- és szállodaszolgáltatások folyamatos fejlesztése. Meg kell azonban jegyeznem, hogy noha hírnevünket az idegenforgalomnak köszönhetjük, ám a város bevételeinek döntő hányadát továbbra is a helyi ipar adja. 

Az ipari parkunk kihasználtsága megfelelő. Az elmúlt évek gyakorlata az, hogy a legjelentősebb külföldi tulajdonban lévő cégek az ipari parkon belül lévő saját területen hajtottak végre újabb beruházásokat. A munkanélküliségi ráta e pillanatban mindössze 1,67 százalék, az itteni vállalkozások munkaerőhiánnyal küzdenek. A sárvári fiatalok jó része helyben megtalálja a számításait, a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer keretében pedig támogatjuk a továbbtanulni szándékozókat. 

‒ Szólt a helyi ipar fontosságáról, de mi a helyzet a turisztikai befektetések területén?

‒ Szállodai férőhelyeink száma megfelelő, ezért az elmúlt öt év a panziók és az apartmanházak építésének az időszaka volt. Jó kihasználtsággal működik valamennyi, s ugyanez igaz a vendéglátóhelyekre is. 

A fürdő jelentős fejlesztései lényegében 2010-ig megtörténtek, azóta finomhangolások zajlanak, egyebek mellett kalandvár épült a gyermekeknek, napfényvédő tetők a kültéri medencék fölé, bővült a csúszdapark, és megújultak az öltözők. 

‒ Épül tovább az ötcsillagos város?

‒ Ez a célkitűzésünk nem változott, a munkatársaimmal ezen dolgozunk. Az öt csillag számomra a következőket jelenti: az első csillag a Jóisten által adott gyógyvíz, a második a természeti környezet, a harmadik az épített történelmi környezet, a negyedik az ipari potenciál, az ötödik csillag pedig a sárvári emberek szorgalma.