Programokkal ünnepelte születésnapját a százhúsz éves szegedi Anna Fürdő
Stílusosan az idei Anna-napon, változatos múltidéző programokkal köszöntötték Szeged emblematikus épületét, az Anna Fürdőt abból az alkalomból, hogy 120 éve épült meg.
A Szeged központjában álló Anna Fürdőnek helyet adó eklektikus stílusú épület 1896-ban készült el két bécsi építész, Steinhardt Antal és Lang Adolf tervei szerint. A városi gőzfürdő mellett 1927-ben fúrtak kutat azzal a céllal, hogy a fűtéshez szükség szén mennyiségét csökkenthessék. A közel 950 méteres mélységből feltörő, 58 fokos víz palackozása Patzauer Dezső likőrgyáros ötlete volt. A leánya nevét viselőAnna-víz palackozása 2000-ben megszűnt, de ma is szabadon fogyasztható a Csáky József szobrászművész Táncoslány című szobrával díszített kútnál.
Az eredetileg tisztasági fürdőnek épült létesítmény működésében az 1940-es évektől vált egyre fontosabbá a gyógyászat. A fürdőépületet több mint egy évtizede újították fel uniós forrás felhasználásával, s jelenlegi formájában 2004 nyarától fogad vendégeket.
Az évforduló alkalmából a fürdőhöz köthető tárgyi emlékekből nyílt kiállítás, ahol régi fürdőruhákat, -sapkákat, -kötényeket, -kalapokat mutatnak be, valamint néhányat a több mint hat évtizeden át palackozott Anna ásványvíz címkéi közül.
Egykori fotókkal és a Délmagyarország című lap korabeli írásaival idézik fel a fürdő történetét. Az 1896-ban megnyitott Anna Fürdő 120 éves évfordulóját Anna-napon, július 26-án ünnepelték.
A vendégeket 21 órától éjfélig táncbemutató és lézershow szórakoztatta, a vállalkozó szellemű hölgyek pedig azt is kipróbálhatták, hogyan mutat rajtuk az 1920-as évek sminkje.
fotó: http://www.termalfurdo.hu