Pregitzer Fruzsina beköszöntője

Pregitzer Fruzsina

Kedves Olvasó!

1990-ben a budapesti Nemzeti Színház tagja voltam, amikor ilyen-olyan okokból megfordult a fejemben, hogy örökre hátat fordítok a színészetnek. Egy télvégi estén Balczó Andrásnak, a háromszoros olimpiai bajnok öttusázónak meséltem erről, aki egyébként a gyermekéveit Nyíregyházán töltötte. András azt a végtelenül egyszerű kérdést tette fel nekem, hogy miért gondolom azt, hogy feltétlenül a fővárosban kell színésznőnek lennem. Elszégyelltem magam a gyengeségem miatt.

Immár 28. éve vagyok a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja. Annyira „idevalósinak” érzem magam, hogy amikor a fiam 2001-ben megszületett, három éven át itt voltam vele főállású édesanya, meg sem fordult a fejemben, hogy visszaköltözzek Pestre, azt akartam, hogy a gyermekem ebben a városban nevelkedjen.

Annyi mindent köszönhetek Nyíregyházának, az itteni embereknek, hogy nagyon nehezen tudnék elszakadni innen. Itt jöttem rá arra, hogy egy színésznek nem csupán a szakmai előmenetele céljából kell a pályán maradnia, hanem a számára legfontosabb, a közönsége miatt is. A Móricz Zsigmond Színház nyírségi, szabolcsi közönségével találkozva értettem meg, hogy nekem mi a dolgom.

Évtizedek óta járom a világot önálló estjeimmel, s mindenütt azt tapasztalom, hogy amit adok, arra szükségük van az ott élőknek. S ugyanezt az őszinte befogadói érdeklődést naponta megtapasztalhatom esténként „idehaza”, a nyíregyházi színpadon is. A magam színészi eszközeivel mindent megteszek azért, hogy értékvesztett világunk megváltozzék, szebbé és igazabbá váljék.

A színház mellett életem része lett a tanítás. A Nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán kilencedik éve oktatom a beszédművelés című komplett tantárgyat a papnövendékeknek. Az, hogy miképpen legyen út lélektől lélekig, számomra immár nem csupán a színpadon, hanem a tanítványaim körében is fontos. Azaz kétszeresen is ehhez a megyéhez, ehhez a városhoz köthetem a tudatos művészi és pedagógusi eszmélésemet.

Pregitzer Fruzsina

Jászai Mari-díjas színésznő,

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Prima-díjasa,

a Magyar Kultúra Lovagja,

a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja