Pest megye önálló régió lesz

Pest megye

„Pest megye győzött, és ezzel minden Pest megyei, több mint 1 millió 220 ezer itt élő polgár nyert” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a január 29-i ünnepi közgyűlés résztvevőit Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.

Az államtitkár úgy vélte, a megye vezetői jól mérték fel, hogy csak az önálló régióvá válás hozhat annyi fejlesztési forrást, amelyre a megyének szüksége van. Utalt arra is, hogy a korábbi időszakban Pest megye lakóira fejenként mintegy 350 ezer forintnyi fejlesztési támogatás jutott, míg más megyékben átlagosan több mint 900 ezer forint jutott egy főre. Vitályos Eszter felidézte, hogy 2006-ban egy Pest megyei kistelepülés frissen megválasztott alpolgármestereként ugyanezzel a problémával szembesült, így azonnal megértette és támogatta az önállóságra való törekvést. Ma pedig, uniós fejlesztésekért felelős államtitkárként bejelentheti, hogy a 10 éve megfogalmazott célt elérték.

Elmondta még, hogy a 2006 és 2010 között az akkori kormány nem hallotta meg az önállóságra törekvő települések szavát, de a 2010-ben megalakult új kormány erős szövetségesként tekintett rájuk. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy Pest megye és az itt élők ezernyi, eltéphetetlen szállal kötődnek Budapesthez. Az önállóság nem Budapest ellenében, hanem az itt élők érdekében történt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára, Turóczy László a Földművelésügyi Minisztérium és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter üdvözletét hozta el ünnepségre. Köszöntőjében pedig kiemelte, hogy a Közép-magyarországi Régió GDP-je 1 százalékkal haladja meg az Európai Unió átlagát, Pest megye azonban önmagában nem éri el az országos átlagot sem. Rámutatott arra, hogy az önállóság révén a 2021-től kezdődő európai uniós fejlesztési ciklusban már konvergencia régióként vehet részt Pest megye, annak minden előnyével. Az önállóság azonban – hangsúlyozta a helyettes államtitkár − nem jelenti, és nem is szabad, hogy jelentse a Budapest és Pest megye között fennálló nagyon szoros szakmai, politikai és kulturális együttműködés és egymásra utaltság törését.Szabo_Istvan-w

Szabó István, Pest Megye Közgyűlésnek elnöke az ünnepség után a Pest Megye Lapjának azt mondta, ez a nap történelmi pillanat Pest megye számára, hiszen sikerült elérni, hogy önálló régióvá válhatott. „Pest megyének el kell kezdenie oly módon fejlődnie, hogy mi is el tudjuk érni az európai uniós átlagot” – szögezte le az elnök.

Dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár nevéhez fűződik az a tanulmány, amely feltárta Pest megye önálló régióvá válásának indokait és lehetőségeit. Az ünnepség után a professzor Pest Megye Lapjának is nyilatkozott. Kérdésünkre elmondta, hogy a tanulmány során visszamenőleg vizsgálták a Pest megyei adatokat, egészen az európai uniós csatlakozásig, sőt a rendszerváltásig visszamenőleg. Azt tapasztalták, hogy Pest megye majdnem minden mutatója tekintetében igen rossz eredményt ért el, miközben az okokat kutatva egyértelművé vált, hogy Pest megye a Közép-Magyarországi Régió részeként − Budapesttel együtt – igen kedvező adategyüttest tud felmutatni. Együttesen tehát olyan kedvező kép alakult ki, amely miatt az európai uniós támogatásokból Közép- Magyarországnak kevesebb jutott, mint a konvergencia régióknak – mint akár Észak-Alföldnek vagy Észak-Magyarországnak. Ha azonban a Közép-magyarországi Régióról leválasztjuk Budapestet, sőt ha belemegyünk Pest megye egyes térségeinek elemzésébe, akkor döbbenetes adatokkal találkozunk – mutatott rá dr. Csath Magdolna. Mint mondta: egyes kistérségekben, falvakban drámai viszonyok vannak − nagyon sok helyen rosszak például az utak, vagy éppen nincs csatornahálózat, ami az ott élők életminőségének mutatói −, de a Közép-magyarország részeként fejlettnek minősülnek.

Csath-Magdolna-wA professzorasszony rámutatott arra is, hogy például a felsőfokú végzettségűek aránya igen kedvező, de Pest megye jól áll a vállalkozások sűrűsége és főként a tudásalapú kisvállalkozások tekintetében. Ezek pedig olyan kedvező adottságok, amelyek révén – több fejlesztési forrással párosítva − gyorsan tudná mozgósítani a meglévő képességeit a megye. A kutatás során igen megalapozottnak találták, hogy Pest megyének le kell válnia a Közép-Magyarországi Régióról. Szerinte Pest megye óriási lehetőségek előtt áll, de szükség lesz egy fejlesztési tervre, amely meghatározza azokat a lépéseket, lehetőségeket, amelyeket az önálló régióvá válás biztosít.