Kedves Olvasó! 

Sokan azt hiszik, egy operista mindig nyitányokat meg áriákat dúdol. Pedig most, ha szülővárosomról mesélek, fejemben egy Hobó-szám megy. Hobóé, akit egy időre a veszprémi vegyipari technikum vett fedele alá, amikor pesti középiskolákban ellehetetlenült. „Menj vissza, vándor, nem lehet két hazád.” 

   Úgy is szoktam magamban érteni, hogy valójában két házad sem lehet, nemhogy két hazád, mert az egyik semmiképp se lesz igazi. Vannak szerencsések, akiknek a világra jöveteli dátuma melletti városnév – a hely, ahol volt szülészet! – a felnövekedés terepével azonos. A hatvanas évek utolsó napján világra hunyorogva nemcsak nevemben hordom a naptárt, de azt a sokarcú várost is, amely éppúgy már csak bennem létezik. S mivel százötvenkét kilométerre ülök a kihajtható kanapétól, amelyen első 22 évemben aludtam, még sajog is. A ház már csak düledező, mint annyi minden „egykori”.

   Veszprém nekem először is: falu! A Séd völgyében, egykori vágóhíd, egykori Üvért telephely, egykori kertészet, egykori kuglipályás cukrászat, egykori püspöki borkimérés és egy középkori klastromrom metszetében éltünk. A Méhes utca így a falu és a tanya közti életérzés – megyeszékhely mélyén, elfelejtett völgyben. Csak villany volt, víz, csend, erdő, patak a kert végében („vízparti ingatlan”), nagyszülők – és paradicsomi nyugalom. 

   A másik Veszprém-arc nagy kontraszt: a Cholnoky szordinált betondzsungele. Már nincs meg az iskolánk – a bizonyos „kettes számú”, felvonulási pozdorja-épület. A Besúgó-sorozatban tán tudatlanul emlegették – felállt a szőr a karomon! –, de egyszerre költöztünk a hetedikkel és anyukámmal a legújabb lakótelepre. 40 percet gyalogoltam addig – sokat a Kopácsin felfelé –, most 40 méterre kerültem tőle. Onnan datálom időzavaraimat, sose tudtam már pontos lenni. Gimnazista lét, szerelem, basszusgitár és dalszöveg, jogról operára pályamódosulás, minden. Romantikát visz a fiatalság oda és akkor is, ha csak por és beton van, és még a facsemeték sem tudják, megmaradnak-e.

   A harmadik veszprémi világ a városközpont a Lovassytól az egyetemig, közte zeneiskolával, fúvószenekarral, kórusokkal, könyvtárral, egykori konzival, egykori mozival. (Hangvilla ha lett volna, csíptük volna!) Szüleim az egyik énekkarban jöttek össze, én később a másikba jártam. De a piaristák nyomán az emelkedés esélye, a közösséghez tartozás lehetősége, amely egy elsőgenerációs „tanyasi” fiút is elért: ez is volt számomra Veszprém szelleme történelemmel, művészettel és lelkesedéssel tele.

   Sosem kellett hátrányt éreznem. Az értelmiségi sarjak is pont olyan veszprémiek voltak, mint én, máig barátaim a régi barátaim. „Negyediket éjjel leltem”, énekeli Kékszakállú a Bartók-mű legvégén. A bónusz-arc a spirituális súly, a lényeg. A Vár. Nemcsak ájtatos sóhajjal őrzöm levegőjét, pedig ott kereszteltek, bérmáltak. Nagyszüleimmel jártunk kétszáz lépcsőjén fel a völgyből, fehér karingben teltek hétvégéim a székesegyházban. Énekeltem és olvastam, szerepelni is tanultam szentmisék százain: felbecsülhetetlen adomány! Havas karácsonyok, szikrázó húsvéti meg pünkösdi, úrnapi ünnepek. Tömjénfüst és szélvihar, sok-sok harangszó. Oda jártam hittanra, de a TABU együttessel szanaszét zajongtuk a plébániát, az (egykori) Ifjúsági Házat is. A Várban harsonáztunk a Csíksomlyói passióban, és Kobajasit lestük az ÁHZ élén. És dalestet adhattam az érseki palotában, utóbb elhozhattam ide az Operaházat is.   De mélyen bennem valamilyen téli éjszaka él, a Vár ezeréves titkait csillogtatja a nedves bazaltkockákon, nátriumos fénnyel pislognak a kandeláberek és hideg húz: templomi népénekek régi visszhangjában, saját magamban gyalogolok.

   Szerencsés, aki ott él, nekem nem sikerült. Ma Vácon nézhetek „igazi” piarista gimnáziumot, dómot, barokk teret, Dunát. Pazar ez is, minden nagyobb, hordozza a főváros aurájának fényvetületét: négy gyerekembe „saját Veszprémük” épül be épp. De nem lehet két hazád, hiába keresed itt, ami ott létezett.

   Az igazi Veszprém itt van a bőröm alatt, szívem felett, fehér zajból is kihallom nevét.

Ókovács Szilveszter, 

a Magyar Állami Operaház 

főigazgatója