Népszerűek a magyar szállodák
Jelentősen nőtt a vendégek és a vendégéjszakák száma a magyarországi szállodákban, valamint a belföldi forgalom is élénkült 2015 első háromnegyed évében. A hazai hotelek rekordközeli forgalmat értek el – mondta Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének vezetője.
Az MSZÉSZ elnöke televíziós nyilatkozatában kitért arra is, hogy a hazai vendégek nemcsak nyáron, hanem egész évben több időt töltöttek el a szálláshelyeken, így közel 7 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma.
Az elnök szerint Budapest a külföldiek körében rendkívül népszerű, turisztikailag a világ egyik leglátogatottabb városa. Ennek okai között említette a vonzó árak mellett a jó légi összeköttetést, és azt, hogy a szállodai mellett az építészeti, a gasztronómiai és a kulturális kínálat is vonzó. A fővárosi szállodák 70 százalék fölötti kihasználtságot értek el tavaly január-októberben.
A külföldi forgalom tavaly október-novemberben egy-két százalékkal csökkent, ami a vidéki szállodákat érintette súlyosabban. Ez részben az orosz vendégek elmaradásának, részben a párizsi merényletek hatásának következménye. Niklai Ákos értékelése szerint ennek ellenére a 2015-ös év mindenképpen rekordévnek tekinthető, szép növekedéssel.