Nemzeti park a Duna-Tisza közén

Nemzeti park

Negyven éve, 1975-ben nyilvánították természetvédelmi területté, s lett hazánk második nemzeti parkja a Kiskunsági Nemzeti Park, amely azóta is gondosan őrzi és gondozza a Duna–Tisza köze igen változatos élőhelyeit. 

A Kiskunsági Nemzeti Park területén számos, sehol máshol nem található növény-és állatfaj él. Mások mellett ilyen a fokozottan védett, mert veszélyeztetett „pannon bennszülött” tartós szegfű, a délvidéki földikutya, a rákosi vipera, az egyhajúvirág vagy a túzok. Utóbbinak a legnagyobb hazai vadon élő állománya a Duna–Tisza közében található, a Kiskunságra jellemző szikes tavak környékén.

A természeti értékek bemutatására a Kiskunsági Nemzeti Park különösen nagy hangsúlyt fektet. A nemzeti park területén 21 – jelzésekkel, információs táblákkal ellátott – tanösvény egész évben várja a látogatókat. Hétvégenként természetvédelmi őrök és szakértő túravezetők segítségével lehet bejár­ni a kiskunsági tájakat. Szervezett formában a nemzeti park olyan részeit is felfedezhetik a látogatók, ahová túravezető nélkül nem tudná­nak eljutni. Tavasztól késő őszig úgynevezett természetünnepeket is szerveznek a nemzeti park szakemberei. Áprilisban Bösztörpusztán rendezik meg a hagyományos „Túzokünnepet”, ugyanis ez a túzokka­kasok párválasztásának, a dürgésnek az ideje. Nyár közepén, a Magyar Nemzeti Parkok Hete alkalmából izgalmas túrákra és természetkutató programokra várják az érdeklődőket, míg a legkisebbeknek bábműsorokkal és egyéb gyermekműsorokkal kedveskednek. A kora ősz hagyományos rendezvénye a bugaci pásztorünnep. Ez a behajtás, a számadás ideje, így a pásztoroké és a csikósoké a főszerep. És persze az ilyenkor nyíló homoki kikericsben is lehet gyönyörködni Bugacon.

November a madárvonulás szezonja. A szegedi Fehér-tavon több tízezer daru gyü­lekezik, és esti „behúzásuk” koronázza meg a „Fehér-tavi darvadozás” programját.

A Kiskunsági Nemzeti Park két erdei iskolája, a Naprózsa (a fülöpházi buckavidéken) és a Kontyvirág (a Lakitelek melletti Tőserdőn) egész évben természetismereti táborozásokra várja az óvodásokat, iskolásokat.

Kecskeméten a Természet Háza látogatóközpont kiállításaival, program­jaival, s információkkal segíti a nemzeti park iránt érdeklődők tájékoztatását.

A Kiskunsági Nemzeti Park egész évben várja a látogatóit!

A programokról folyamatosan tájékozódhatnak a www.knp.hu honla­pon, vagy a www.facebook.com/KiskunsagiNemzetiPark oldalon.