Kedves Olvasó!

A mai napig szerencsésnek és boldognak tartom magam amiatt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyének egy picinyke falujában, Mocsolyástelepen születtem. Húszéves koromig otthon éltem, sőt gyakorlatilag még a főiskolás éveim alatt is.

Nagy öröm számomra, hogy a keresztlányom lakja ma is a szülői házat, így rendszeresen járok haza, igaz, szomorúságomra elsőnek mindig a temető felé visz az utam, szüleim sírjához.

Máig úgy vagyok a szülőfalummal, hogy ha hirtelen nagyon elegem lesz a főváros zajából, nyüzsgéséből, s csöndre és nyugalomra vágyok, indulok haza feltöltődni. Azok az emberek, akikkel együtt gyerekeskedtem, elválaszthatatlan, szívbéli barátaim. Sok erőt adnak ők nekem, nehéz nekik meghálálni mindazt, amit tőlük kaptam és kapok.

Az én időmben még osztatlan iskola volt Mocsolyáson, ahol egy fantasztikus tanárházaspár tanított bennünket, Kugler Rezső és felesége, Dórika néni. Csodálatos ember volt mindkettő, élményekkel teli életünk, vidám gyermekkorunk volt mellettük.

Az iskolaterem egyik sarkában volt egy függönnyel elválasztott szeglet, s amögött volt az oltár. Odajártak a falubeli hívő emberek hétvégi litániára, havonta egyszer misére. Nagyon büszke vagyok arra, hogy belátható időn belül, s ebben a keresztlányommal nekünk is van némi szerepünk, megépülhet végre szülőfalum katolikus temploma. A tervek már elkészültek, a szükséges forintokat is sikerült összegyűjtenünk, és hamarosan megkezdődhet az építkezés.

Színészi pályámon is végigkísér mindaz, amit otthonról hozhattam magammal, máig nagy jelentőséggel bír számomra az, hogy hol születtem és kik között nevelkedtem fel. Az értékrendem is valószínűleg onnan fakad, emberséget a falubeli öregektől tanultam.

Kedves Olvasó, jó szívvel ajánlom önnek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei magazint, amelyből bizonyára kiderül, hogy mennyi emberi érték rejlik szülőföldem településein.

 

Nemcsák Károly

Jászai Mari-díjas színész,

érdemes művész,

a József Attila Színház igazgatója