Negyvenmilliárd forintot fordítanak kastélyfelújításra

Pipo kastély

A Nemzeti Kastélyprogram keretében több mint 40 milliárd forintot fordít a kormány 35 magyar kastély megőrzésére. Puskás Imre államtitkár szerint a fejlesztési projektek úgy lehetnek sikeresek, ha a kastélyokat övező térség is tud kínálni programokat a látogatóknak.

Ozorán, a dunántúli kastélyok fejlesztéséről tartott társadalmi egyeztetésen Puskás Imre, a Miniszterelnökség örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a kastélyok megújításának fontos szempontja, hogy olyan tartalmakkal töltsék meg a fejlesztéseket, amelyek önfenntartóvá teszik az épületeket. A fejlesztési projektek úgy lehetnek sikeresek, ha a kastélyokat övező térség is tud programokat kínálni – hangsúlyozta példaként említve a találkozónak otthont adó Pipo-várat, amellyel összefüggésben a Tolna megyei önkormányzat a Sió turisztikai fejlesztését célozza meg.
Sághi Attila, a Forster Központ elnökét idézve az MTI azt írta, hogy a Nemzeti Kastélyprogram keretében a 2014 és 2020 közötti pályázati időszakban 33 milliárd forint európai uniós és tízmilliárd forint hazai költségvetési forrásból országszerte 35 kastélyt fejlesztenek.

A három ütemben megvalósuló kastélyprogram egyes projektjeire legfeljebb másfél milliárd forintot lehet fordítani, elvárás ugyanakkor a látogatottság és a bevételek növelése, utóbbit szálláshelyek, vendéglátóhelyek kialakításával lehet elérni. Egy kastély felújításának átlagos kivitelezési ideje 18 hónap lesz.

fotó: indafoto.hu