A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok az ország egyik legrégebbi ilyen intézménye, amely nemcsak turisztikai látványosságként, hanem egyfajta génbankként is működik. Mint azt Haál Gábor igazgatótól megtudtuk, a körülbelül 400 paripa mellett múzeum, arborétum és számos látványos lovas rendezvény várja itt az érdeklődőket. 

– Kérem, röviden mutassa be a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokot! Mikor és milyen céllal hozták létre?

– Egy, napjainkban már ritkaságszámba menő, világviszonylatban is nagyon elismert ménesről beszélünk, amelyet Magyarországon másodikként, a mezőhegyesi után néhány évvel, 1789-ben alapítottak azzal a céllal, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű lovat biztosítson a hadsereg számára. A ménes jelen pillanatban a város közepén található, aminek az a prózai magyarázata, hogy ez volt először, és később épült köré a település.

   Jelen pillanatban mintegy 400 lovunk van összesen három fajtából: a Tata melletti Dióspusztán angol telivéreket tenyésztünk, itt, Bábolnán pedig a shagya-arabot és az arab telivért. Úgy gondolom, ez az az optimális létszám, amit a jelenlegi infrastruktúra ki tud szolgálni. Mivel a shagya-arab Bábolnán született, ez a bölcsője, és a fajta elismertetése is itt zajlott le, elsődleges feladatként tekintünk a fenntartására és ápolására. A bábolnai birtok több telephelyből áll: a központi udvartól körülbelül egy kilométerre található a kancaménesünk, valamivel távolabb, nyolc kilométerre pedig az ivadéktelepünk, ahol a kiscsikók születnek, illetve a fiatal lovak nőnek fel.

– A ménes tehát egyfajta génbankként is működik.

– Igen. Mivel a shagya-arabot nemcsak mi tenyésztjük, hanem számos országban, illetve Magyarországon több tenyésztő is foglalkozik vele, mi – akár a szaporítóanyag, akár a fedezőmének tekintetében – megpróbálunk a gesztorai lenni ennek a folyamatnak. Persze arra is ügyelünk, hogy a piacra is kijussanak az itt született és itt felnőtt egyedek.

– Mi a különbség az arab és az angol telivér között?

– Az angol telivér a világ minden részén a gyorsaságáért tenyésztett és az egyik legrégebben nyilvántartott fajta, egyértelműen versenyló. Az arab telivér egy teljesen más felépítésű, más célokat szolgáló állat: hobbiból tartják, maximum kisebb versenyekre készítik fel, plusz vannak az úgynevezett „show lovak”, amelyek kvázi szépségversenyeken indulnak. Az arab világban ez a ló státuszszimbólum, régebben ott is a „kié a szebb?” szemlélet uralkodott, mára azonban már az is lényeges, hogy melyik a gyorsabb, szívósabb, erősebb állat. 

– Az utóbbi években, évtizedekben milyen irányú változások zajlottak a birtok életében: kisebb vagy nagyobb lett az állomány?

– Volt olyan időszak, amikor több ló élt itt, azonban egy fajtát fenn is kell tartani, és ebből a szempontból a minőségnek nagyobb a jelentősége, mint a mennyiségnek. A fajta reprezentációját azok az egyedek jelentik, amelyek itt születnek, itt nőnek fel, és később el tudjuk adni őket. Ez utóbbi az igazi visszajelzés arról, hogy jól végezzük-e a munkánkat. Az utóbbi hat évben ezzel kapcsolatban nem lehet panaszunk, mert mindegyik itt tenyésztett fajta viszonylag jól szerepelt a különböző megmérettetéseken. 

– Mennyire követik az Önöktől kikerülő állatok életútját?

– A legjobb példányok nyilván itt maradnak nálunk, hiszen ők azok, akik folyamatosan javítják a fajtát. Időnként nyilván egy-egy jobb minőségű ló is kikerül, és később nagyobb karriert fut be. Erről nyilván tudomást szerzünk, hiszen a lovas világ nem olyan nagy Európában, és valamennyire az arab országok történéseit is nyomon követjük. Az angol telivérek esetében pedig teljesen egyértelmű a helyzet, hiszen hallunk arról, ha nyernek egy versenyen. Nagyon tudunk örülni annak, ha az általunk tenyésztett és eladott ló extra eredményt ér el, hiszen az a mi hírnevünket növeli. És minél több ilyen ló kerül ki tőlünk, annál többen akarnak majd nálunk hátast venni, mi pedig úgy tudjuk szélesíteni a palettánkat, ha annak a pénzügyi háttere is biztosított.

– A közelmúltban milyen fejlesztések zajlottak Önöknél, akár az infrastruktúrát, akár a szolgáltatásaikat illetően?

– Az épületeink nagyon régiek, 230 évesek, ezeknek a fenntartása folyamatos munkát igényel. Úgy gondolom, nem kell szégyenkeznünk, az állagmegóvás mellett bővíteni is tudtuk a birtokot. Ahhoz, hogy jobban bekerülhettünk a hazai és a nemzetközi idegenforgalom vérkeringésébe, nagyban hozzájárul, hogy van egy lovas múzeumunk és egy arborétumunk, amelyek állandóan látogathatók. A ménest is teljesen nyitottá tettük, bejelentkezéssel az is egész évben megtekinthető. Nem utolsósorban pedig minden évben van 15 olyan nagyszabású lovas rendezvényünk – a versenyek mellett tenyészszemlék, bemutatók és kiállítások –, amelyek nagyon sok embert vonzanak Bábolnára, illetve Dióspusztára.

   Nagyon szépek az épületeink, különböző céllal ki is szokták ezeket venni: egy évben 20-25 esküvő biztos van a ménesudvar területén, de volt már nálunk filmforgatás is. Az ötös fogattal, a harsonásokkal is nagyon sok helyre járunk bemutatókat tartani.

   A birtok földrajzilag nagyon jó helyen fekszik, komoly biciklis turizmussal számolhatunk. Minden évben nagyon sokan keresnek fel bennünket ménes- és múzeumlátogatás céljából, illetve a rendezvények apropóján. A szálláshelyek bővítése is most van folyamatban.

– Milyen terveik vannak még az elkövetkező időszakra?

– Végső célunk egy olyan átfogó, egész évben rendezvényekkel megtölthető, látogatható birtok létrehozása, ahol mindig történik valamilyen érdekes dolog. A nyári, illetve a szabadtéri időszak viszonylag jól lefedett. Tervünk egy fedeles lovarda megépítése, ami

lehetőséget adna arra, hogy a zordabb időszakban is szervezzünk versenyeket, tenyészszemléket és egyéb bemutatókat.

   Úgy gondolom, ha ennyi viszontagságot kibírt és ilyen hosszú időn át fennmaradt shagya-arab fajta, akkor kötelességünk olyan módon továbbvinni a vérvonalat, hogy arra méltán lehessünk büszkék, és hogy az utánunk következők is tudják, itt született, itt tenyésztették, javították a genetikai állományát, és itt is tartják fenn.

– Egy ilyen intézmény vezetőjéről joggal feltételezhetjük, hogy a lovak szerelmese. Ön mikor és hogyan került közel ezekhez az állatokhoz?

– Nagyon szerencsés embernek vallom magam, mert világéletemben azt csinálhattam, amihez kedvem volt. Nagyon korán kezdődött, 11 éves korom óta kötődik a lovakhoz az életem: kezdetben lovászként, majd versenyzőként, edzőként, később különböző szövetségek tagjaként, vezetőjeként, nyolc éve pedig a jelenlegi pozíciómban.