Nagykanizsa megyei jogú város idén is folytatja a fejlesztéseket

Zalakaros


Megújult belváros, új arculatot kapó közterek, folyamatos beruházások jellemzik a Dél-Zala központját. Balogh László, a tavaly ősszel megválasztott polgármester a nehézségek mellett az eddig elért eredményekről és a jövő terveiről is beszélt magazinunknak. 

‒ Önt tavaly októberben választották meg a megyei jogú város polgármesterévé. Melyek a hivatalba lépése óta eltelt bő negyedév legfontosabb tapasztalatai?

‒ A helyhatósági választások óta eltelt száz nap legfontosabb tapasztalata, hogy a várost jelenleg nem vezeti az egy képviselői többséggel hatalmat gyakorló koalíció, hanem minden korábbi sérelmét bosszulja meg. Leváltották az önkormányzati cégek kiválóan, 10-100 millió forintos eredménnyel dolgozó vezetőit, és pályáztatás nélkül saját embereiket nevezték ki. Az alpolgármesterek megválasztása helyett négy tanácsnokot jelöltek ki a legfontosabb területek felügyeletére, és mind az öt bizottságban aránytalanul nagy a többségük. Természetesen a saját tiszteletdíjukat megemelték. A legnagyobb gond azonban, hogy a város további fejlődését blokkolják: az elmúlt évek tudatos építkezését, a közeljövőben induló beruházásait minden lehetséges eszközzel akadályozzák. Jelenleg például áll a tervezett, a Dunántúlon egyedülálló fedett kerékpáros körpálya ügye, pedig e beruházás hiányában egy komoly sportfejlesztési koncepció szenved visszavonhatatlan károkat. 

‒ Milyen, már megkezdett beruházások folytatódnak az idei esztendőben, és indulnak-e újabb fejlesztések?

‒ A említett nehézségek ellenére továbbra is hiszek abban, hogy a megkezdett fejlesztések folytatódni fognak. Az M70-es autópálya már elkészült, a sport- és rendezvénycsarnokunk beruházása elkezdődött, és 600 napon belül megépül. Nem mondtunk le a velodrom, a fedett kerékpáros körpálya megépítésének lehetőségéről, valamint a Ferences-kolostorról, az új uszodáról, a déli elkerülő útról, az ipari park további fejlesztéséről, ami új cégeknek adhat otthont, és az új ifjúsági centrumról sem. Úgy gondolom, a fejlesztések tekintetében a felelősség kérdése nem abban áll, hogy megvalósítunk-e valamit vagy sem, hanem abban, hogy üzemeltetni akarunk-e, vagy pedig kreatív módon mindent megteszünk annak érdekében, hogy fenntarthatóan és sikeresen menedzseljük létesítményeinket.

‒ A Modern Városok Program keretében mi minden fog megvalósulni 2020-ban?

‒ Az imént említett M70-es autópálya és a megkezdett sportcsarnok mellett az ipari parkunk 90 hektáros bővítése a legfontosabb feladatunk idén a Modern Városok Programja keretében. Az elmúlt években 1000 új álláshely létesült Nagykanizsán, és időközben megtelt az ipari parkunk, ezért fontos a bővítése, hogy újabb komoly beruházások és cégek települhessenek városunkba. Az uszoda ügye abba a fázisba ért, hogy a közgyűlési többség hozzáállása ellenére a megépülés elkezdésének közelébe jutottunk.

‒ Nagykanizsát sokan Zala megye egyik legfontosabb gazdasági, kulturális és oktatási központjaként emlegetik. Mindez miben nyilvánul meg?

‒ Nagykanizsa a hagyományai szerint több évszázados iskolaváros, katonaváros, polgári és kereskedőváros. Hat út kereszteződésében fekszik, 100 út menti keresztje és 150 védett épülete van. 3,5 óra alatt elérhető az Adria, 25 perc alatt a Balaton. Közelből csodálhatjuk Zala vármegye szépségeit, egyszóval egy nagyon erős földrajzi potenciállal és hagyományrendszerrel rendelkezünk. Azt gondolom, elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy számunkra Nagykanizsa a világ közepe. Ehhez az életérzéshez konkrét álmok és tervek is fűződnek. Azt szeretnénk, hogy megépüljön az M9-es út Kanizsa és Misefa között, továbbá a délkeleti elkerülő út, kiegészülve a délnyugatival, illetve megtörténjen a vasút villamosítása Kanizsa és Zalaszentiván között. Ugyanakkor a körkörös gazdaság mintavárosa szeretnénk lenni az egyetemi tudásközpont fejlesztésével, sok-sok kutatással, innovációval, ami a jövő iparágainak, új termékeknek lehet az alapja.

‒ A következő hónapok programjai közül melyekre hívná fel olvasóink figyelmét?

‒ Az idei tavasz Nagykanizsán különösen pezsgő hangulatú lesz, mivel az április végi hagyományos KanizsaFest ‒ Város Napi Fesztivál mellett a 2020-as Giro d’Italia hazai befutója is nálunk lesz május 11-én. Ez azt jelenti, hogy a világ második legnagyobb és legnézettebb kerékpárosversenye érkezik Kanizsára. Várhatóan több tízezren látogatnak majd el hozzánk, hogy lássák ezt a különleges eseményt, és a hozzá kapcsolódó nagyszabású rendezvényeket, koncerteket.