Mórahalom igen kedvelt hazai fürdőhely

Mórahalom

A kisváros turisztikai vonzerejét gyógyvize mellett a gazdag kulturális programkínálat, valamint a széles körű egészségügyi és gyógyászati szolgáltatások adják. Nem véletlen, hogy mára Mórahalom – Szeged és Gyula után – a harmadik legtöbb vendégéjszakát értékesítő város a régióban, tudtuk meg Nógrádi Zoltán polgármestertől.

A település turizmusát annak idején az itt feltörő, ízületi és idegrendszeri megbetegedésekre javallott gyógyvíz alapozta meg, a helyiek pedig azóta is jól sáfárkodnak a természeti kincsükkel. A mórahalmi termálvíz gyógyhatását térd- és vállízületi megbetegedések esetében klinikai vizsgálatok bizonyítják. A Szent Erzsébet Gyógyfürdő mára többgenerációs komplexummá fejlődött, tudtuk meg a polgármestertől, ugyanis a gyógymedencék sora mellett a családokat külön gyermekrészleget is magában foglaló fedett élményfürdő és szaunapark várja. A szálláshelyek változatos minőségben, a négycsillagos superior színvonalú hoteltől kezdve a díjnyertes építészeti megoldásokat bemutató magánszálláshelyek, tanyai élményt kínáló szolgáltatókon át az ifjúsági hostelekig állnak az idelátogató turisták rendelkezésre.

Nógrádi Zoltán az idegenforgalmi fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy a tulajdonos önkormányzat idén tavasszal újabb beruházásba kezdett. A látogatóbarát fejlesztés során teljesen újjászületik a fürdő fogadóépülete: az új fogadócsarnokban leegyszerűsödik a beléptetés, továbbá bővül az öltözőkabinok és a ruhatárak száma. A már elhasznált termálvíz hőjét pedig hasznosítják a fürdő főbejárata alatt kialakítandó pinceszinti víztároló és gépészeti megoldások segítségével. Mindez nagymértékben hozzájárul a környezettudatos és gazdaságos működéshez. A gyógyfürdő mellé az elmúlt években vonzerőként felzárkózott a Nagyszéksós-tó és az ott tanyázó vízibivalygulya. A terület értékes állat- és növényvilágát gyalog és két keréken is felfedezhetjük a tó körül kiépített túraútvonalon.

A Mórahalmi Nyár rendezvénysorozat minden hétvégén különleges programokkal várja a vendégeit, a harmadik évada működő lovas színház pedig több tízezer nézőt vonz a településre. A kulturális turizmus kínálatába kitűnően illeszkedik a Mini Hungary Park, amely kéthektáros területen jeleníti meg a történelmi Magyarország építészeti emlékeit makettek formájában. Színes kulturális életének és vendégbarát hozzáállásának is köszönhető, hogy Mórahalom mára egyre markánsabb pont az ország turisztikai térképén, mondta végezetül Nógrádi Zoltán polgármester, utalva a város és térsége évről évre bővülő turisztikai kínálatára.