Modern városközpont épül Törökbálinton
Önerőből épül meg Törökbálint új városközpontja, az 1,2 milliárd forintos fejlesztés keretében új városházát is építenek. A városközpont az előzetes tervek szerint modern és városias látványt nyújt majd, mégis megőrzi Törökbálint kertvárosias jellegét.
Megkezdődtek az új városközpont építési munkálatai Törökbálinton, amelynek részeként új városházát is kap a település.
A háromhektáros területen éttermeket, kávézókat, játszóteret, városi parkot, valamint kereskedelmi egységeket szeretnének elhelyezni. A fejlesztés által érintett ingatlanon lévő elhanyagolt épületeket már korábban elbontották − nyilatkozta Elek Sándor polgármester.
Az új városházán az önkormányzaton kívül kormányablak, a városgondnokság, valamint a Magyar Posta kirendeltsége kap helyet. A fejlesztés egyik előnye, hogy a törökbálinti lakosoknak számos ügy intézéséhez már nem kell majd az érdi járási hivatalba utazniuk.
A 2400 négyzetméteres épületet, amely száz ember számára biztosít korszerű munkahelyet, egy év múlva adják át. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást az É-Z Konzorcium nyerte el.
Aradszki András (KDNP), a térség országgyűlési képviselője az alapkőletétel és a kivitelezői szerződés aláírása előtt azt mondta, Törökbálint érett várossá vált, de mindeddig hiányzott az ezt megjelenítő önálló városháza.
Fotó: torokbalint.hu