Modern gimnázium az ódon falak között

GImnázium


Komoly felújítások történtek a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium eredetileg püspöki palotának készült barokk épületén. Nádasdiné Szanyi Judit igazgató hangsúlyozta, hogy az ódon épület falai között a legmodernebb taneszközökkel várják a diákokat.

Nyolcvanötödik tanévét kezdi meg ősszel a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium. Hosszas előkészületek után jött létre az intézmény 1935-ben. Elhelyezésére az egykori püspöki palotát szemelték ki, ami némi átalakítás, majd bővítés után tökéletesen alkalmassá vált új funkciójára. – Kiválóan értették munkájukat az akkori mesterek, az épület ma is jól szolgálja az iskola igényeit – mondta Nádasdiné Szanyi Judit igazgató. Nemrégiben jelentős átalakítás történt az épületben, ami rá is fért, mert közel negyven éve nem volt ilyen mértékű felújítás. Majdnem 150 millió forintot nyertek EFOP-pályázaton a gimnázium tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztésére. A Klebelsberg Központ hozzávetőleg 50 millió forintot biztosított az átalakításra, de hozzájárult a mohácsi tankerület és a város önkormányzata is. Az így rendelkezésre álló keretből korszerű, de korhű külső nyílászárókat kapott az épület, az alsó szint teljes elektromos hálózatát, az épület csatornarendszerét kicserélték, a megújult a padozat és az épület külső vakolata is. – Bízunk abban, hogy sikerült úrrá lennünk egy évtizedek óta fennálló problémán – fogalmazott az igazgató, a vizesedésre célozva. Ennek megszüntetése érdekében lélegző vakolatot kaptak a falak. A bútorzat cseréjével modernebbek lettek a tanári szobák, sőt néhány taneszközre is futotta a keretből. A Mohácsi Kisfaludy Gimnázium közel négyszáz diákja így szép környezetben tanulhat. Mint Nádasdiné Szanyi Judit elmondta, a barokk épületben a XXI. század legmodernebb oktatási körülményeit biztosítják tanulóiknak, a tantermek érintőpanelekkel, digitális táblával vannak felszerelve, sőt van okos tanterem is.

Az iskola erőssége – vezetője szerint – a nyelvi képzés, németből és angolból előkészítő évfolyamot indítanak, utóbbiból kezdőt és haladót is. Mindkét nyelvet lehet emelt óraszámban tanulni. Ennek eredményeként a végzős diákok jelentős része közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgával hagyja el az iskolát. Évtizedek óta érettségiznek a kisfaludysok horvát nyelvből, bár eddig csak szakköri keretek között lehetett tanulni, ősztől viszont ezt is beépítették a tanrendbe. Élénkek és szerteágazóak a gimnázium nemzetközi kapcsolatai, amelyek elsősorban a nyelvgyakorlást szolgálják, de további cél, hogy a diákok más nemzetek kultúráját is megismerjék. A németországi Langenau Robert-Bosch Gimnáziuma mellett szoros a kapcsolat Mohács lengyel testvérvárosa, Siemianowice Śląskie Meritum középiskolájával is.

− A diákélet igen mozgalmas annak ellenére, hogy a gimnazistáknak napi 7-8 tanórájuk van. Sokféle szakkörre járnak, néptáncolnak, sportolnak, sok diákolimpia-nyertesünk van, az Euroscola internetes játékon elért kiváló eredménynek köszönhetően pedig kétszer utazhattak a diákjaink Strasbourgba. Nagyon büszkék vagyunk a tanulóinkra – nyilatkozta az igazgató. Azt is megtudtuk, hogy az öregdiák-találkozók is rendszeresek. Lapunk megjelenésével egy időben kettőt is tartanak, egy 65 és egy 40 éve végzett osztály diákjai találkoznak.