Megnyílt a Dunántúl első szolgáltatóközpontja

Szántóföld

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Sárváron nyitotta meg idén februárban az ország második, egyben a Dunántúl első szolgáltatóközpontját. A NAK − a tagok versenyképességének növelése érdekében − több lépésben bővíti szolgáltatásainak körét. Elindította a Szolgáltató Hálózat Projektet azzal a céllal, hogy jobban megismerje a tagok igényeit, és azokra hatékony megoldásokat kínáljon. A partnernyilvántartás fejlesztése nyomán a kamara immáron naprakész, közhiteles adatokra épülő, széles körű adatbázissal rendelkezik a mintegy 400 ezer fős tagságáról, ami lehetővé teszi, hogy hatékonyabban szolgálja ki igényeiket. A projekt keretében létrehozott szolgáltatóközpontokban különböző szolgáltatók képviselői meghatározott rendszerességgel nyújtanak a tagok számára – díjmentesen − hiteles szakmai tájékoztatást. A NAK Szolgáltató Központban a kamara a falugazdász körzetközponttal, ügyfélfogadással egy fedél alatt biztosít a gazdálkodók és az élelmiszeripari szereplők számára szakmai tájékoztatást, tanácsadást olyan – vetőmagokkal, növényvédő szerekkel, tápanyag-gazdálkodással, erdészettel, biztosítással, jogi tanácsadással, mezőgazdasági gépforgalmazással, agrárfinanszírozással, kutatás-fejlesztéssel és pályázatokkal kapcsolatos – témákban, amelyek segítenek gazdaságuk működtetésében, fejlesztésében, vállalkozásuk eredményesebbé tételében.

Egy ígéretes kezdeményezés

Immár harmadik alkalommal hirdetett búzatermés-versenyt a NAK Vas megyei szervezete. A kezdeményezés célja, hogy emelje a gabonatermesztés termelési színvonalát, ezáltal elősegítve a magasabb terméseredmények, a nagyobb jövedelmezőség elérését.  A legmagasabb terméseredményt elérőket takarmány és étkezési kategóriában díjazzák. A résztvevők számát idén ötvenben maximálták. A termésverseny során a gazdáknak legalább öthektáros, összefüggő, azonos fajtával elvetett területen kell minél magasabb búzatermésátlagot elérniük. A kategóriák első három helyezettjét a kamara pénzjutalomban részesíti.