Meghonosodott a kosárlabda

Kosárlabda

Több mint kétszáz sportolója van az egyesületnek

Ötödik éve mindig bejut a felsőházi rájátszásba az MTK Törökbálint a férfi kosárlabda NB I/B-ben, s az ELITE SE korosztályos csapatai is szép sikereket érnek el. Spiriev Attila klubelnök szerint sikerült meghonosítani a sportágat Törökbálinton, ahol rendszeresen 200-300 néző látogat ki a hazai meccsekre.

Hogy kerül a csizma az asztalra? – merül fel a kérdés, hiszen a klubelnök Spiriev Attila a Magyar Atlétikai Szövetség sportigazgatója, édesapja, dr. Spiriev Bojidar a nemzetközileg használt Spiriev-féle pontrendszer kidolgozója. A 2005-ben megalapított ELITE SE-t évekig saját zsebből finanszírozták. Az egyesület mára mintegy 200 sportolóval büszkélkedhet, s minden korosztályban van saját csapata.

− Én a Honvédban nőttem fel, amikor Gellér Sándor ott játszott, s aki az ő játékába nem szeret bele, az senkiébe. Emellett másfél évig éltünk Jugoszláviában, ahol szintén nagyon megkedveltem a kosárlabdát. A labdarúgás és az atlétika után ez a sportág a legelterjedtebb a világon, szinte mindenhol magas szinten űzik. Egy komplex sportág, látványos, nagyon „ki van találva” − árulta el az okokat Spiriev Attila.

Bár az utánpótlás-nevelést tűzték ki elsődleges célként, gyorsan lett felnőtt együttesük is.

− Mindig azt vallottam, hogy akkor lehet eredményes az utánpótlás-nevelés, ha egy klubnak van teteje, azaz felnőtt csapata, ahová „benőhetnek” a gyerekek. Közös céget hoztunk létre a Diana SE-vel, amely akkor már rendelkezett NB I/B-s felnőtt csapattal, de nem tudta volna befejezni a bajnokságot. Aztán ők kiváltak, s mi finanszíroztunk mindent, a pályától a versenyeztetésig. Jöttek az eredmények, s öt éve eljutottunk olyan szintre, hogy az MTK mellénk állt, ami nem kell mondani, mekkora segítség. Így már több lábon áll a klub: az MTK mellett Törökbálinttól kapunk támogatást, ott a TAO, és persze a saját pénzünk. Egy komplett rendszert működtetünk – nyilatkozott Spiriev Attila, aki arra is büszke, hogy már minden korosztályban volt válogatott játékosuk.

− Ha a felnőtteket nézzük, az NB I/B tulajdonképpen a nemzeti bajnokság, mivel az élvonalban öt külföldi szerepelhet, itt viszont csak egy lehet a 12-es keretben. Nálunk egy sincs. A csapat ötödik éve bejut a rájátszásba, a hazai meccseket rendre 200-300 néző előtt játsszuk, és a szurkolótáborunk elkísér bennünket az idegenbeli találkozókra is – mondta a klubelnök.

Az utánpótlás-nevelésnél a cél kettős. Egyfelől az, hogy minél több gyerek sportoljon: Törökbálinton kívül az ELITE SE gyerekcsoportot működtet Budakeszin is, de a zsámbéki medencében is több helyen van előkészítő csoportjuk. Másfelől pedig egy kitűnő szakmai stábbal olyan szintű képzést nyújt a klub, ami lehetővé teszi, hogy aki kellő tehetséggel, szorgalommal és kitartással rendelkezik, az akár profi kosárlabdázóvá is válhasson.

(Fotó: Az utánpótlás nevelés volt az elsődleges cél Törökbálinton)