Megérkeztek a fekete gólyák a Gemenci-erdőbe

Megérkezett Afrikából az első fekete gólya a Gemenci-erdőbe. A Gemenc Zrt. szakemberei március 2-án reggel figyeltek fel az első fekete gólyára. A folyamatosan üzemelő webkameráknak köszönhetően – a szakemberek és a kutatók mellett – bárki nyomon követheti interneten ezeknek a fokozottan védett madaraknak az életét.

 

Szinte a tavasszal egyszerre, március 2-án érkezett meg az első fekete gólya Gemencbe. Ez a szokásosnál korábbi időpont, hiszen általában március közepén jelennek meg először ezek a madarak. Hazánkban a legtöbb fekete gólyapár a Sió csatorna torkolata és a déli országhatár közötti, Duna menti védett erdőterületen fészkel, kora tavasztól késő őszig.

A most megérkezett fekete gólyát 1999-ben gyűrűzték Bogyiszló környékén, a mostani fészektől nem messze. 2000 januárjában egy bajai biológus Izraelben látta ismét a madarat, majd kilenc évvel később ugyanott találkoztak vele. Ez a madár 2013 óta erre a bekamerázott fészekre érkezik meg.

feketegolya1

A faj a legnagyobb létszámban a Baltikumban fészkel, a legsűrűbb hazai állománya – hozzávetőlegesen 55-60 pár – a Duna mentén, a Gemenc Zrt. területein található. Tipikus fészkelőhelyei a tölgy–kőris–szil ligeterdők idős, kocsányos tölgyfái. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át. Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a fekete gólyák állománya.