Makó ékköve a Hagymatikum Gyógyfürdő

Hagymatikum


A Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, Makovecz Imre által tervezett Hagymatikum egyedülálló belső tereivel és a műalkotásnak is tekinthető tetőszerkezetével az organikus építészet egyik magyarországi remekműve. 

15 élmény- és hagyományos medencével, wellness- és gyógyászati részleggel, kiterjedt szaunavilággal, külön gyermekek számára kialakított résszel, étteremmel, szépészeti és természetgyógyászati részleggel várja vendégeit. 

A legkisebbek – és természetesen a szüleik – legnagyobb örömére a fürdő „gyermekvilágát” az országban egyedülálló színvonalon, részleteiben is a családbarát szemléletet követve alakították ki. A wellness szerelmeseit a masszázsok és az egyéb kényeztető szolgáltatások széles skálájával várják, melyek célja nem csupán az, hogy javítsák a vendégek fizikális és szellemi közérzetét, hanem az is, hogy megelőzzék a betegségek kialakulását.

A Makó városközpontjában lévő Hagymatikum Gyógyfürdő mindössze húsz percre található Szegedtől, s alig kétórányi autóútra Budapesttől. A fürdő már látványában is lenyűgözi az ideérkezőket, ezért érthető, hogy miért nevezik sokan a „fürdők templomának”. E látványélményhez két valódi természeti kincs is társul: a kiváló minőségű makói gyógyvíz és a marosi gyógyiszap. A gyógyító hatású termálvíz miatt is érdemes ideutazni, de a különleges kültéri és fedett medencék, valamint a számos színvonalas program is vonzó lehet azoknak, akik teljes testi-lelki feltöltődésre vágynak. 

A magyar kormány támogatásának köszönhetően egy több milliárd forintos fürdőfejlesztésre is lehetőséget kapott a város, melynek keretében a Makovecz Imre által eredetileg megálmodott komplexum még hiányzó elemei is megépülhetnek.