Letenye, a Mura városa 25. születésnapját ünnepli

Letenye tavaly ismét járási központ lett. Halmi Béla polgármester szerint ez rang és édes teher is egyben, hiszen felelősséggel jár a környező települések felé. Letenye nagy figyelmet fordít a határ menti kapcsolatok ápolására is. A Mura-hidak nem csupán két országot kötnek össze, hanem a folyó két oldalán élőket is, egymással.

– Hogyan zárta a 2013-as évet a település?
– A kormány 2012-ben végrehajtott konszolidációja tavaly éreztette a hatását. Így amellett, hogy a tervezett feladatainkat végrehajtottuk, még maradék forrásokkal is rendelkezünk. Két fő projektünk fut az idén, amelyeket reményeink szerint be is fejezünk 2014-ben.
– Hogyan halad az Egészségház megújítása?
– Egy pályázaton 200 millió forintot nyertünk az épület teljes felújítására és akadálymentesítésére. Az a cél, hogy egy épületen belül legyen elérhető a két háziorvosi, a gyermekorvosi és a két fogászati rendelő, továbbá a védőnői szolgálat és a járóbeteg-szakrendelés is.
A másik nagy projekt az iskola és az óvoda felújítása, amelyre 170 millió forintot nyertünk egy pályázaton. Ezt 30 millió forint önerővel egészítjük ki. Az iskola többek között új nyílászárókat kap, és a leromlott óvodaépület is teljesen megújul. Közös fűtési rendszert valósítunk meg (hőszivattyús technológiával megújuló energiát fogunk használni), amellyel a következő téli időszakra 45-50 százalékos energiamegtakarítást érünk majd el.

letenyei-konytar-2

– Változott-e bármi Horvátország július 1-jei uniós csatlakozásával?
– A horvátokkal eddig is szoros kulturális és gazdasági kapcsolatokat ápoltunk, ezek most még nagyobb hangsúlyt kapnak. A Letenye (Muramente) és Medimurje (Muraköz megye) közötti, 2008-ban átadott Zrínyi-hídon zajlik a szabad áruforgalom.
Ha már a hidaknál tartunk: az öreg hídnál a Mura-hídi vásár az én álmom nyomán az idén immár harmadik alkalommal valósul meg. Megismertethetjük egymással portékáinkat, legyen szó hajdinából és kölesből készült ételekről vagy a kovácsok és a fafaragók munkáiról. Más vásárokat is szervezünk a RÉL (Rövid Élelmezési Lánc) alapeszméivel összhangban, amelyet a Lenti és a Felsőrajk környéki helyi termelői csoportokkal összefogva igyekszünk megvalósítani.