Komoly eredmények a gödöllői Szent István Egyetemen

SzIE

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Szent István Egyetem és a Pilisi Parkerdő Zrt. a szakmai, tudományos és oktatási együttműködés feltételeinek megteremtéséről. Az egyetem idén komoly lehetőséget kapott a Budai Campus újraindításával. 

A Szent István Egyetem és a Pilisi Parkerdő Zrt. között született együttműködési megállapodás alapján a partnerek kölcsönösen keresik azokat a pályázati lehetőségeket, kiemelten a vizes élőhelyek védelme és fejlesztése területén, amelyek segítségével közösen megfogalmazott céljaik megvalósításához támogatási forrás is rendelhető. Az egyetem többek között vállalja, hogy szellemi kapacitásával, szakmai, tudományos és kutató munkájával részt vesz a parkerdő fejlesztésében.

A parkerdő bemutatóhelyként bekapcsolódik az egyetemi oktatásba, lehetőséget nyújt külső gyakorlati órák megtartására, külön megállapodás alapján pedig gyakorlati helyként fogadja a szakirányú képzésben részt vevő hallgatókat. Korábban a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvari Gazdakörrel kötött hasonló partneri szerződést az egyetem.

A most zárult tanévet értékelve a rektor azt mondta, hogy a Szent István Egyetem az idén döntő lehetőséget kapott képzési szerkezetének kiteljesítéséhez a Budai Campus újraintegrálásával. Hosszú távú cél, hogy az intézmény Közép-Európa, azon belül a Kárpát-medence meghatározó, nemzetközi súlyú, vezető agrár-vidékfejlesztési egyetemévé váljon.

Dr. Tőzsér János kiemelte: e célok elérését segíti az EMMI, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és a Szent István Egyetem között megkötött négyoldalú stratégiai megállapodás, melynek aláírói együttműködnek az agrárszakmák fiatalok körében történő népszerűsítése érdekében.

A Szent István Egyetem a duális képzés területén is élvezi az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások bizalmát. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon, az Élelmiszertudományi Karon, a Gépészmérnöki Karon, a Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karon, valamint az Ybl Miklós Építéstudományi Karon már közel 30 partner fogad hallgatókat a következő tanévtől.

Az egyetem nemzetközi hallgatói bázisa folyamatosan bővül. Ősszel több mint harminc, Európán kívüli országból – többek között Egyiptomból, Kolumbiából, Ecuadorból, Mexikóból, Kambodzsából, Ghánából, Indiából, a Fülöp-szigetekről, Pakisztánból és Mongóliából − érkező hallgató kezdi meg tanulmányait angol nyelvű alap-, mester- és doktori képzésen.