Két ezüstérmes magyar település az európai virágosítási versenyen

Mosonmagyaróvár

Dunakiliti és Mosonmagyaróvár egyaránt ezüstérmet nyert az Európai Virágos Városok és Falvak ez évi versenyén. A két település a 2015. évi Virágos Magyarország verseny győzteseként vett részt falu, illetve város kategóriában az európai megmérettetésen. 

A csehországi Brnóban tartották idén az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének díjkiosztóját. Dunakiliti és Mosonmagyaróvár egyaránt ezüstérmet nyert, Mosonmagyaróvár a legszebb főtérnek járó különdíjat is elhozta. A város elismerő oklevelet kapott a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontért, Dunakiliti pedig a Kiserdei Óvodáért, amely „zöldóvodaként” működik.
A két település a 2015. évi Virágos Magyarország verseny győzteseként vett részt falu, illetve város kategóriában az európai megmérettetésen. Az értékelés során a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvédelem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és az épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás, valamint a tájvédelem szempontjai. A zsűritagok emellett kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, falfirkamentességére.
A Magyar Turizmus Zrt. tájékoztatása szerint a zsűritagok tetszését Mosonmagyaróváron a hatalmas zöldfelületek és a virágos parkok mellett az is elnyerte, hogy a civil szervezetek és az önkormányzat összefogásának eredményeképpen az új fejlesztéseknél messzemenősen érvényesítették a fenntarthatóság szempontjait, például a megújuló energiaforrások használatát. Értékelték azt is, hogy az önkormányzat a közterek fejlesztését és szépítését a helyi lakosokkal és számos önkéntes szervezettel együttműködve végzi.
Dunakiliti rendezettsége, tisztasága mellett különösen a helyi vállalkozások és az önkormányzat példás összefogása vívta ki az értékelők tetszését, amellyel a falut zöldebbé, virágosabbá tették, közösségi tereket alakítottak ki. Nagy hangsúlyt fektettek az intézményi környezet virágosítására, és ezekbe a folyamatokba a fiatalokat is sikerrel vonják be.
Az Európai Virágos Városok és Falvak egyedülálló programja évente közel ötvenmillió embert mozgósít a kontinensen, és huszonötezer település között teremt kapcsolatot a harmonikus környezet kialakítása és megóvása érdekében – írta meg az MTI.
Magyarország 1990 óta visszatérő szereplője az európai versengésnek. A Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen az eltelt 23 évben díjazott települések az európai megmérettetéseken eddig 9 arany-, 25 ezüst- és 10 bronzérmet szereztek, további tíz települést pedig Európa-díjjal jutalmaztak.

Fotó: http://szigetkozportal.hu/