Kecskeméten nagy volumenű ipari és infrastrukturális fejlesztések történnek

Kecskemét

Az elkövetkező öt évben mintegy 800 milliárd forint értékű beruházás valósul meg Kecskeméten, amelyek java része már elkezdődött. Ezért is nevezhető történelmi jelentőségűnek a megyeszékhely életében a most következő néhány esztendő. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester vendégei voltunk.

 

− Milyen beruházások szerepelnek a 800 milliárd forintos keretösszegben?

− Ez a rendkívül magas összeg az állam, az önkormányzat, valamint a gazdasági és a civil szféra beruházásait együttesen jelenti. Hadd tegyem hozzá, hogy a 800 milliárd nem a végleges összeg, hiszen jöhetnek újabb befektetők, vagy akár újabb pályázati lehetőségek. Ha egy cég úgy dönt, hogy itt akar befektetni, elindítani egy új vállalkozást, vagy éppen bővíteni a már meglévőt, akkor ez visszaigazolás a város számára, hogy jó a gazdaságpolitikánk, megbízható partnerek vagyunk, teljesíteni tudjuk az elvárásokat az infrastruktúra, a megfelelő munkaerő biztosítása, az oktatás színvonala és a lakhatás tekintetében egyaránt.  Az elmúlt években megvalósult és a jelenleg is zajló ipari beruházások minket igazolnak. A tradicionális, már régóta Kecskeméten működő cégek bővítettek: az Abrazív Kft. megkezdte egy új üzemcsarnok építését, a KÉSZ Kft. már befejezte a magáét, bővített az Univer, a Hilti és a konzervgyár. De jöttek új befektetők is, például az SMP és a Nissin Foods. A Mercedes pedig lerakta egy új képzési központ, valamint a második üzem alapkövét.

A most kezdődő beruházások adóbevételeit 3-5 év múlva érezhetjük majd, de ami az elmúlt években megvalósult, abból már 2018-ban 11 milliárdos bevételre számíthatunk. Ahogy évről évre nő a bevétel, úgy nőnek a lehetőségeink is.

− Mi jellemzi a mostani fejlesztéseket?

−  Egy időben, egymással párhuzamosan haladnak a közlekedésfejlesztési beruházások, az intézményi korszerűsítések és a területi revitalizációk. A közlekedésfejlesztés területén kiemelt jelentőségűek az ipari területen végrehajtott útépítések, a városba vezető fő közlekedési utakon hamarosan elkezdődő felújítások, az északi elkerülő út heteken belül teljes egészében elkészül. A másik nagy csomag az intézmények korszerűsítése. Ennek keretébe tartozik a mintegy 2,7 milliárdos épületenergetikai csomag, amely nyolc iskolát és a Margaréta Otthont érinti, mellette pedig sorra újulnak meg az óvodák és a bölcsődék. Új kezdeményezésünk az óvodák mesecímeres átnevezése, így az intézmények még inkább gyermekközpontúvá válnak. A területi revitalizáció kapcsán kiemelhető a volt Rudolf laktanya környezete, ahol a különböző fejlesztések formálnak egységet. Ott egyrészt uniós támogatással megvalósuló önkormányzati beruházások zajlanak, amelyek elsősorban az infrastrukturális hátteret biztosítják a befektetőknek. A Vincent étterem például már elkészült, és a város egyik legnépszerűbb vendéglátóhelye lett. A volt laktanya szomszédságában pedig létrejött a Mercedes-Benz Sport Akadémia, s ezzel méltó funkciót kapott az egykori uszoda is. Épül a campus, látványos az Erzsébet Lakópark építése, s ha már itt tartunk, akkor meg kell említeni a Boróka Lakóparkot is, mely beruházás jól jelzi, hogy a Homokbánya mint új városrész születése vonzó a befektetők számára. Kecskemét több pontján épülnek társasházak és lakóparkok. A Modern Városok Program szintén beindult, amely jelentős, 100 milliárdos tétel a már említett 800 milliárdból. Ezen belül a legaktuálisabb az országosan egyedülálló Kecskemét Fejlődéséért Alap, amely 25 milliárd forint forrást biztosít. A MOVA részeként pedig hamarosan elkezdődhet a Kodály Intézet bővítése. Fontos még megemlíteni a közvilágítás fejlesztését, mert ezen a területen nagy elmaradásaink voltak. Ahol nem volt szükség arra, hogy a Démász hálózatot fejlesszen, ott azonnal kihelyezhettük az új lámpatesteket. Az új alállomás megépülésével pedig további lehetőségek nyíltak meg arra, hogy az immár állami tulajdonban lévő, a lakosság érdekeit felelősen szem előtt tartó szolgáltatóval közösen minőségi áramellátást biztosíthassunk.

− Kecskemétnek mekkora szerep jut most országos szinten?

− Az elmúlt tíz évben a város presztízse egyre emelkedett.  A felfelé vezető úton az első lépcső a Mercedes letelepedése volt. A második, amikor a gazdasági válságból kilábalva az országos GDP-növekedést kizárólag Kecskemét adta.   Mi vívtuk ki, hogy a duális szakképzés és duális felsőoktatás elindulhasson Magyarországon. Városi alapkezelő is egyedül Kecskeméten működik. Itt épül az ország legmodernebb egyetemi campusa. Tehát számos tekintetben úttörő a város, és mindennek látszik az eredménye, hiszen a lakosság, a befektetők és a kormány bizalmát is magunkénak tudhatjuk.