Jeges csobbanással köszöntötték az új évet Szigligeten

Szigliget

Jeges vízbe csobbanva köszöntötték 2017-ben is az új évet Szigligeten. A váráról is ismert Veszprém megyei településen hatodik alkalommal rendezték meg a programot.

Zenei kísérettel és természetesen komoly érdeklődéstől övezve zajlott le az idei Újévi Csobbanás Szigligeten. − Ha január elseje, akkor Szigligeten egy csomó ember ész nélkül belerohan a jéghideg Balatonba, jó néhányan pedig a partról nézi őket, és drukkolnak – így kezdte beszámolóját az I love Balaton az eseményről, amelyet hatodszor rendeztek meg Szigligeten.

A hagyományos Újévi Csobbanás jeges körülmények között zajlott, úgy kellett utat vágni a friss jégbe azok számára, akik vállalkoztak a különleges kalandra. Mivel a Balaton befagyott az előre meghirdetett vízibicikli-verseny elmaradt.

A csobbanásban bárki részt vehetett, aki megfelelt a helyszíni orvosi ellenőrzésen. A korábbinál több öltözősátorral, s még több lelátóval várták ezúttal a fürdőzőket és a nézőket. A jó hangulatról a Mystery Gang gondoskodott a rendezvényen, ahonnan a gasztronómia sem hiányzott.

Fotó: ilovebalaton