A 6100 lakosú Jánossomorja Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén, közvetlenül az osztrák határ mellett fekszik, s három egykor önálló község – Mosonszentjános, Mosonszentpéter és Pusztasomorja – egyesülésével jött létre 1970-ben. A település 2004 nyarán nyerte el a városi rangot. Lőrincz György polgármester szívesen beszél Jánossomorja történelméről.

„A közös élmény, a közös tapasztalat egysége igen nagy összetartó erő. Itt elég, ha két ember egymásra néz, (…) és már értünk a szóból. Nem kell ide szöveg, nem kell magyarázat. Bennünket a tények tanítottak móresre.” Így írt e vidékről Peéry Rezső író, újságíró 1948-ban. A Hanság peremén élők két kézzel kapaszkodtak a földbe, hol rejtekül használták, hol betörték makacs lápjait. Jánossomorja polgármesterétől megtudtuk, hogy az akkor még három önálló község a kitelepítések során a nyolcadik legtöbb németajkú lakosát vesztett települése volt hazánknak. A Felvidékről ide űzött magyarok kapták meg az üresen maradt házakat, de jöttek a szegénység elől matyók és kónyiak is. A történelem vihara 1956-ban is végigvágott itt, erre sodorva a Nyugatra menekülők legtöbbjét, a szomszédos osztrák Andau felé. Sok itt lakó segített, ajtók nyíltak, szekerek járták éjjel a lápot. Még a visszamaradó kutyákra is gondjuk volt. Tudták, mit jelent elhagyni az otthont. Jánossomorja a túlélés e misztériumából mára virágzó közösséggé vált – mondja Lőrincz György. Gazdasága fejlett, kulturális élete kiemelkedő. A térség ipari központja, neve a kontinens szinte összes boltjában megtalálható: náluk gyártják a PEZ cukrot, a Dr. Oetker pudingokat és a HIPP bébiételeket. De itt készítik a sok családi házat erősítő Leierelemeket, sőt, az autóipar és a kábelgyártás is otthonra talált a kisvárosban.

A fejlesztési céljaik is világosak: a településen keresztül kerékpárút köthetné össze a Szigetközt és a Fertő vidékét. De küzdenek azért is, hogy az ország egyik legveszélyesebb főútjának, a 86-osnak kamionjai elkerüljék Jánossomorját.

Az itt élő ember dacosnak maradt meg e szeretett tájon. Elődeik gyékényszőnyeget szőttek, s ha kellett, kévét kötöttek a szélből. Napjainkban pedig kis szélerőmű-park termel energiát, s vár a bővítésre a szomszédos osztrák szélkerék-erdők árnyékában. Erős a civil élet, közel negyven szervezet virul itt, rengeteg program nyit kaput a városra – mondja befejezésül a polgármester. Ahogyan Peéry Rezső írta annak idején: a közös tapasztalat egysége igen nagy összetartó erő.