Illés Fanni Európa-, világ- és paralimpiai bajnok paraúszó köszöntője

Illés Fanni

Kedves Olvasó! 

Keszthelyen születtem, ám a városban csupán az ottani kórház csecsemőosztályán vendégeskedtem néhány hétig, ugyanis Reziben nőttem fel, ott töltöttem gyermekéveimet, s a szüleim ma is ott élnek. 

A gyermekkorom egyébként ugyanolyan volt, mint a többi kortársamé. Nagyon élveztem azt, hogy egy kis faluban nőhettem fel, szerettem a bennünket körbeölelő természetet, a csendet és a nyugalmat, mindmáig hálás vagyok azokért az évekért. Itt Budapesten, ahol 2013 óta élek, túl sok a zaj, mindenki siet, az embereknek alig jut egymásra idejük, nehéz befogadó közösségre lelni.

Ha csak tehetem, indulok haza a falumba, mert időről időre szükségét érzem a békességnek, vágyom a madárcsicsergésre, s az ottani emberek szeretetére. Számos sikert elértem már a sportban, kaptam szép elismeréseket Zala megyétől is, de azt, hogy tavaly szeptemberben Rezi díszpolgára lettem, igazi megtiszteltetésnek érzem.

2004 decemberében kezdtem el az úszástanulást Hévízen, és később ott készültem fel a pekingi paralimpiára. Méghozzá egy mindössze huszonkét méteres medencében, azaz nem éppen ideális körülmények között, édesapám irányítása mellett. 

Azóta is mindennap két úszóedzésem van, kétszer két órában, kezdve a napot egy másfél órás kondi edzéssel. Nagyon odafigyelek az étkezésemre, nem fogyasztok alkoholt, nem járok bulizni, a sport tölti ki az életemet.

Amikor kezdtem komolyabb eredményeket elérni a paraúszásban, a szüleimnek egyre nagyobb gondot jelentett a folyamatos versenyzéshez szükséges anyagi háttér megteremtése. Akkoriban a szüleim barátai létrehoztak egy alapítványt azzal a céllal, hogy annak révén folytathassam a sportpályafutásomat. Szerencsére néhány éve már „el tudom tartani magam” úszóként, így az alapítványba érkező pénzből a Vasas paraúszó növendékeit támogatom. 

Mivel az úszás szinte minden percemet kitölti, különösebb hobbira, kedvtelésre nemigen jut időm, talán azt leszámítva, hogy szeretek színházba járni, kirándulni, a természetben feltöltődni és kikapcsolódni, s ezt nyilván még Reziből hoztam magammal.

2012-ben eljött egy olyan pillanat, amikor abba akartam hagyni a versenyszerű úszást. Ennek egy súlyos vállsérülés is az oka volt, ám végül úgy döntöttem, hogy teszek még egy próbát. A fővárosba költöztem, és a Vasasban Szabó Álmos lett az edzőm. 

Sajnos az egyetemi tanulmányaimmal a kívánatosnál lassabban haladok, az ELTE-n a szociális munkás szakot végzem, de egy élsportolónak nem könnyű diákként szembe úszni az árral. 

Szeretnék addig versenyezni, ameddig erővel és lelkesedéssel bírom, illetve ameddig a medencei ellenfeleim ezt hagyják nekem. Az utóbbitól egyelőre nincs miért félnem, világranglista-vezető vagyok. Nagyon szeretem a sportolói életformát, olyan keretet, olyan rendszert ad az életemnek, amely nélkül nehezen tudnék élni. Eddigi életem során rendkívül sokat kaptam az úszástól, ennek köszönhetem, hogy a világra nyitott ember lettem, és persze sokat segített az önelfogadásban is. Abban egészen biztos vagyok, hogy ha majd egyszer abbahagyom a versenyzést, úszni továbbra is fogok. 

Majdani „civilként” pedig szeretnék fogyatékkal élő gyermekeken segíteni, s mindent megtenni azért, hogy parasportokat űzzenek, mivel mély meggyőződésem, hogy a hozzám hasonló fogyatékkal élők előtt a sport tárhatja a legszélesebbre a világ kapuját. Az említettek mellett szeretnék rendszeresen tartani motivációs előadásokat és tréningeket. Szerencsére ma már idehaza is egyre több támogatást kap a parasport.

A Zala megyét bemutató magazint lapozgassa olyan szeretettel, Kedves Olvasó, amilyennel én ajánlom azt az Ön figyelmébe.

Illés Fanni

Európa-, világ- és paralimpiai bajnok paraúszó