Hungarikum Liget – a magyar értékek kikötője

Varázslatos sokszínűség várja mindazokat, akik ellátogatnak Lakitelekre, a Hungarikum Ligetbe, korábbi nevén a Népfőiskolára. Magyarország e fontos szellemi központja kiemelt kulturális értékünk, és egyúttal egészségturisztikai szempontból is meghatározó helyszíne a Kárpát-medencének. Kérdéseinkre Molnárné dr. Lezsák Anna, a népfőiskola igazgatóhelyettese válaszolt.

– Hazánk egyik szellemi fővárosának is nevezik a Lakitelek Népfőiskolát. Mi predesztinálja erre az intézményt?

– A Népfőiskola Alapítvány több mint három évtizede működik. Az 1991 őszén alapított Lakitelek Népfőiskola munkáját 2003-ban Magyar Örökség Díjjal ismerték el. 

   Az európai rangú konferenciák és tudományos tanácskozások mellett világviszonylatban is kiemelkedő kiállításoknak és irodalmi dokumentumtárnak is otthont ad az intézmény. Nagyszerű szellemi közösség jött létre a főiskola körül, amely az esztendők során egyre erősödött. 

   A Népfőiskola Alapítvány 2000-ben a tulajdonjogot átadta a Szeged–Csanádi Püspökségnek, míg az alapítvány az intézmény vagyonkezelője maradt. 2013-ban az öthektáros területen fekvő Népfőiskola a kormányzat segítségével megkezdte fejlesztéseit, s mostanra 25 hektáros Hungarikum Ligetté nőtte ki magát. 

   2021-ben létrehoztuk, 14 népfőiskolával együttműködve, a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózatot, melynek alapja a közös értékrend, a közös gondolkodás, a keresztény értékek erősítése és a nemzeti összetartozás, identitás erősítése. Az erős helyi közösségek erős identitással rendelkező nemzetet eredményeznek. 

– 30 milliárd forintos állami támogatással valósították meg a Hungarikum Ligetet. Kérem, mutassa be az így létrejött komplexumot!

– A Hungarikum Liget, leánykori nevén a Népfőiskola  mottója „Ahol nem csak a víz gyógyít”. Ennek megfelelően alakítottuk ki szolgáltatásainkat, amelyek több korosztály számára nyújtanak egyidejűleg aktív programokat, kikapcsolódási és feltöltődési lehetőségeket.

   Két éve nyitottuk meg a Ligetszépe Gyógyászatot, ahol a biztonsági előírások betartása mellett fogadjuk a kezelésre váró vendégeket a legkülönfélébb balneoterápiás (iszappakolás, súlyfürdő, szénsavfürdő, víz alatti vízsugármasszázs) és számos hidroterápiás, fizikoterápiás és mozgásterápiás kezeléssel, melyeket orvosi rendelvényre, tb-támogatottan is igénybe tudnak venni.

   Elkészült és télen-nyáron várja vendégeit a Gabriella Gyógy- és Strandfürdő. A nyitott gyógyfürdő – a sportpályák széles választéka mellett – színes időtöltést biztosít minden korosztálynak. Található itt csúszdás gyermekmedence, tágas vízijátszótér, szabadtéri kondipark, Kneipp-taposó és két különböző hőmérsékletű gyógyvizes ülőmedence számos élményelemmel. A gyógymedencék töltővizét a Népfőiskola Alapítvány saját gyógyvízkútja adja, melynek nátrium-hidrogén-karbonátos gyógyvize bizonyítottan kedvező hatású kopásos ízületi bántalmak esetén.

– Hol tudják elhelyezni az idelátogató vendégeket?

– A korábbi férőhelyek az Avarok Szálláshelye Kempinggel bővültek, mely a strand közvetlen szomszédságában egy gyönyörűen parkosított, zárt helyen várja az autósokat és a sátorozni vágyókat. A háromcsillagos besorolással rendelkező Hotel Club Tisza Wellness Hotelünk színvonalas, 2 és 4 ágyas szobákkal, a Kincsem Fogadó egyéni hangulatú épülete 2-3 ágyas szobákkal, a Tiszavirág Vendégház további 3 ágyas szobákkal várja szállóvendégeinket. Ezzel 240 férőhelyessé vált intézményünk, így nagyobb rendezvények lebonyolítására is alkalmas.

– Milyen egyéb programokat, látnivalókat kínál a Hungarikum Liget?

– Aktív pihenésre ad lehetőséget a fedett Vaspatkó Lovarda, a Gyarmati Dezsőről elnevezett fedett uszoda és szabadstrand, valamint a Nimród Szabadidő és Footgolf Park, ahol egyénileg vagy csapatokban mérhetik össze tudásukat az idelátogatók.

   Az elmúlt években három kiállítóházzal, illetve kiállítótérrel bővült a Lakitelek Népfőiskola.

A Kácsor tanyában két kiállítás tekinthető meg. A Botz Teremben helytörténeti kiállítás, a Pálinka Zugban a tiltott pálinkafőző eszközöket bemutató tárlat és a helytörténeti kiállítás tárgyi eszközei mellett interaktív felületek is várják a látogatókat.

   A Bibliaház hazánkban egyedülálló módon állít emléket a Szentírásnak. Az épületben található a régi bibliák és szentírások kiállítótere. Emellett Bibliaházunkban minden látogatónak lehetőséget biztosítunk arra, hogy kézírással lemásoljon egy sort a Szentírásból, amit egy könyvjelzőn ajándékba megkap.

   A Hungarikum Kiállítóházunk  mottója: „Magyarok égen és földön”. Az épület négy interaktív egységből áll, vendégfogadó előtérből, csillagnéző planetáriumból, a Hungarikumok Csarnokából, amelyet körülölel egy öt részből álló, Géniuszok nevet viselő kiállítótér. Az öt félkörívű helyiség témái: Kémikusok és vegyületek, Feltalálók és találmányaik, Illúzió, A fizika törvényei, valamint az Űrkutatás és csillagászat.

   A Liget legújabb ékköve a 2022 őszén megnyílt négycsillagos superior Hungarikum Hotel. A 160 férőhelyes, két lakosztállyal,  kávézóval, étteremmel, játszószobával, konferenciateremmel ellátott hotel közvetlen átjárást biztosít a Gabriella Gyógy- és Strandfürdőbe. Díszkertjében szökőkút, játszótér és teniszpálya várja a vendégeket.

– Mikor nyílik meg az ezer ember befogadására alkalmas sportkomplexum és rendezvényközpont? Milyen programokkal fogják megtölteni?

– A Kárpátia Rendezvényház kosárlabda-, röplabda-, kézilabda-, tollaslabda- és futballmérkőzések, valamint edzések lebonyolítására lesz alkalmas. Különös figyelmet kívántunk fordítani a fogyatékossággal élők sportolási lehetőségeire. Öltözőinket is így alakítottuk ki. Az ezer fő befogadására alkalmas Kárpátia Rendezvényház konferenciák, táncházak, koncertek, kulturális rendezvények központja lesz, s várhatóan június végén kerül sor az ünnepélyes átadásra. Nyárnyitó rendezvényünk sportprogramokkal és zenei koncertekkel várja érdeklődő vendégeinket.

– Napjainkban, valamivel több mint 30 évvel az alapítás után hogyan fogalmazható meg a népfőiskola küldetése? Hogy zajlanak a hétköznapok a népfőiskola létesítményeiben? Milyen lehetőségeket kínálnak, s milyen közönségnek?

– Küldetésünk az eltelt három évtized alatt semmit sem változott. Megőrizni kulturális és nemzeti örökségünket, erősíteni a magyar nemzet erkölcsi és szellemi gyarapodását.  Ennek szellemében hirdetjük meg táborainkat, kollégiumi képzéseinket, vetélkedőinket, konferenciáinkat.

   A Hungarikum Liget szolgáltatásai több korosztály számára nyújtanak kikapcsolódási lehetőséget, legyen szó keresztelőről, születésnapi ebédről, esküvőről. Cégeknek vállaljuk csapatépítő tréningek szervezését, teljes körű lebonyolítását, iskoláknak osztálykirándulás megszervezését. Szolgáltatási palettánk sokszínű, ezért, kérem, keressék fel honlapunkat: www.hungarikumliget.hu és kövessék Facebook-oldalunkat: www.facebook.com/hungarikumliget/

   S persze ne feledjék: Hungarikum Liget, ahol nem csak a víz gyógyít!