Hazai sípályák fejlesztését támogatja a kormány

Síelés

Egyenként százötvenmillió forinttal támogatja a kormány az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztéseit. Eplényben egyebek között új pálya létesül, míg Mátraszentistvánon hazánk legkorszerűbb síliftjét építik meg.

Magyarországon több mint 550 ezer ember síel, a kormány pedig fontosnak tartja a sípályák fejlesztését, a síelők körének bővítését. Ezért döntöttek a kiemelkedő látogatottságú eplényi és mátraszentistváni sípályák háromszáz millió forintos fejlesztéseinek támogatásáról – közölte Révész Máriusz.

A kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáráért felelős kormánybiztos hangsúlyozta, ha még többen keresik fel a sípályákat, az a régiók turisztikai életére is pozitív hatással lesz, ugyanakkor olyan beruházásokat támogattak, amelyek segítik a négy évszakos működést.
Révész Máriusz arról is beszélt, hogy Eplényben eddig több mint kétmilliárd, Mátraszentisvánon pedig mintegy 1,2 milliárd forint értékben ruháztak be a sípályák üzemeltetői.

A Mátraszentistváni Síparkban elkezdték a négyes ülőlift építését. A világ egyik legnevesebb liftgyártója, az ausztriai központú Doppelmayr gyár szállítja a sípark legújabb síliftjét, amely a gyorsaság mellett kicsiknek és nagyoknak is biztosítja majd a maximális kényelmet és biztonságot. A 2017/18-as szezonra felépülő négyüléses lift lesz Magyarország legmodernebb és legnagyobb kapacitású síliftje, amely egy új szintre emeli a Mátraszentistváni Sípark színvonalát – tájékoztatott az üzemeltető.

Ebele Bálint, az eplényi pályát üzemeltető Síaréna Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek beszélt arról, hogy a síközpontban több mint ötszázmillió forintos fejlesztéseket terveznek. A kezdők és középhaladók számára ezer méteres új, kivilágított pályát és téli-nyári üzemmódú ülő felvonót építenek. A síelhető pályahossz így 7,5 kilométerre nő.
Emellett másfélszeresére növelik a hóágyúk kapacitását, éttermi fejlesztést, parkolóbővítést hajtanak végre, játszóteret, kalandösvényt építenek ki és kicserélik két régi hóekéjüket. A beruházás keretében tíz-tizenöt százalékkal bővül Magyarország legnagyobb síkölcsönzőjének kapacitása.
Ebele Bálint a nyári üzemről azt mondta: a négyüléses libegő szállítja a turistákat a hegyre, ahol kilátó és számos gyermekeknek szóló attrakció várja a családokat. A hegyről 2-2 haladó, középhaladó és kezdő, családi downhill kerékpáros pálya vezet le a sípályák mellett.

Fotó: http://mindenamihallas.hu/