Háromszázmilliós kormányzati forráshoz jutott Harkány

Harkány

A magyar kormány szívügyének tekinti Harkány fejlesztését, ezért 300 millió forint támogatásban részesítette a nagy múltú baranyai fürdővárost. A forrást turisztikai célú fejlesztésekre fordítják majd.

Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő a támogatásról szóló döntés bejelentésekor felidézte, hogy 2014 végén a kormány rendkívüli, 215 millió forint célzott támogatást adott Harkánynak. Az önkormányzat a pénzt a tulajdonában lévő fürdő fejlesztésére fordíthatta.

A 2014−2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban fürdőfejlesztésre nem áll rendelkezésre uniós forrás, ezért kérték a kormány segítségét a Harkányi Gyógyfürdő fejlesztéséhez.

Az országgyűlési képviselő kiemelte: a fürdőfejlesztés nyomán munkahelyek is létesülhetnek, ami nemcsak a fürdővárosban, hanem a magas munkanélküliségi rátájú, szomszédos ormánsági térségben is éreztetheti kedvező hatását.

harkány fürdő

Baksai Endre Tamás, Harkány polgármestere azt mondta, hogy a 300 millió forintos támogatást a Harkányi Gyógyfürdő téli strandfürdőjének felújítására szánják. A gyógyfürdő fejlesztésével párhuzamosan elindult a város főutcájának rekonstrukciója, és idén januárban elkezdődik a Muslica sornak nevezett pavilonsor felújítása is.

A 13,5 hektáros ősparkban fekvő Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Közép-Európa egyik leghíresebb fürdőhelye. Az európai hírű gyógyvíz ásványianyag-tartalma meghaladja a literenkénti ezer milligrammot, így kiválóan alkalmas mozgásszervi és ízületi betegségek megelőzésére, kezelésére. A gyógyfürdőben nyolcezer négyzetméternyi vízfelület található.

fotó:  HYPERLINK „http://www.harkanyfurdo.hu/” http://www.harkanyfurdo.hu/