Három város közös ünnepe a Summerfest
Hétszáz külföldi és megszámlálhatatlan magyar fellépő tette feledhetetlenné idén a Summerfest Nemzetközi Folklór Fesztivált, amelyet lassan két évtizede együttes erővel szervez Százhalombatta, Tököl és Ráckeve. A három településen közel százezer vendég fordult meg a nyolc nap alatt.
Egy sikeres fesztivál alapja a jól működő néptáncegyüttes – véli Halász László, a tököli művelődési ház igazgatója, a fesztivál egyik főszervezője. Mint elmondta, nem csupán náluk, hanem Százhalombattán és Ráckevén is megvan ez az adottság, amire építve szinte egy időben kezdtek fesztivált szervezni. Egy-egy településnek két-három külföldi csoport meghívására nyílt akkoriban lehetősége, de miután összeadták erőiket, ez a szám megközelítette, majd elérte a húszat. Az összefogás látványos eredményt hozott, a Summerfest névre keresztelt rendezvény éveken át egyre feljebb és feljebb ívelt, regionális programmá fejlődött. Minden évben törekszenek a megújítására annak érdekében, hogy megőrizzék közönségmegtartó erejét.
Idén − Halász László beszámolója szerint − nyolc nap alatt megszámlálhatatlan koncertet láthatott a közönség, és megannyi kísérőprogramon gazdagodhatott élményekkel. Hétszáz külföldi táncos vendégeskedett Pest megyében: több csoport érkezett Latin-Amerikából, s idén először ismerkedhetett meg a publikum a palesztin néptánc és népzene hagyományaival.
A Summerfest során a külföldi együtteseket közösen hívja meg a három város, a hazai csoportokat pedig egymástól függetlenül. Halász László becslése szerint mindhárom helyszínen 400-500 hazai táncos lépett színpadra. Szokás a „tájolás”, azaz a Magyarországon vendégeskedő csoportok „delegálása” a három város vonzáskörzetében lévő településekre.
A látogatottságot illetően is grandiózusak a számok: 80-90 ezer látogatót regisztráltak a különböző helyszíneken. Tökölön például a Vujicsics együttes és Szörényi Levente nagykoncertje volt a két leglátogatottabb program.
fotó: Summerfest-Ráckeve Asztalosné Erzsi