Harkányban található hazánk egyik legnagyobb rehabilitációs központja

Harkány

A fürdőváros kitűnő természeti adottságai, kedvező éghajlata, mikroklímája, az évi 2100-2200 napsütéses óra kiváló kiegészítője egy gondosan megtervezett feltöltő pihenésnek. Dr. Péter Iván Antallal, a Harkányi Gyógyfürdőkórház főigazgatójával beszélgettünk.

− Az ön által vezetett kórház mely orvosi területeken fogad betegeket, s milyen rehabilitációs terápiákkal?

− Napjainkban a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban hét osztályon, 302 OEP-finanszírozott, valamint 90 szállodai színvonalú magánfinanszírozású, azaz közel 400 ágyon zajlik mozgásszervi, kardiológiai és krónikus belgyógyászati rehabilitáció, melynek célja a napi tevékenységükben átmenetileg vagy véglegesen korlátozott betegek mozgásfunkcióinak helyreállítása, illetve a megmaradt funkciók erősítése, az életminőség javítása, a betegek felvilágosítása lehetőségeikről és jogaikról.

Az elsősorban mozgásszervi megbetegedéseket kezelő intézmény a nőgyógyászati és a bőrgyógyászati panaszok kezelése terén is jelentős eredményeket tud felmutatni.

Nőgyógyászati ellátásunk keretében, szakorvosi felügyelet mellett fizio- és balneoterápiás gyógykezeléseket biztosítunk betegeink számára, melyek megoldást jelenthetnek egyes krónikus nőgyógyászati megbetegedések hatékony kezelésében. Így elsősorban a kismedencei szervek krónikus gyulladásai, az endometriosis és a meddőség bizonyos formái, a különböző műtétek utáni rehabilitáció, illetve a medencefenék izomzatának gyengeségével, a kismedencei szervek előesésével összefüggő állapotok, a vizelettartás zavarai és egyéb, változókori panaszok képezik a terápia főbb indikációit.

Továbbá adottak a programozott kardiológiai rehabilitáció, a krónikus belgyógyászat, valamint kiegészítő kezelésként a testsúlycsökkentő-kúra feltételei is.

A gyógyító tevékenység a rehabilitáció klasszikus eszközei mellett, Harkány természeti adottságait kihasználva, a fürdőgyógyászati és fizioterápiás módszerek professzionális alkalmazásával történik. Az állapotfelmérés után minden betegnél egyénre szabottan állítjuk össze a kezelés eszközeit. Ezeknek a módszereknek köszönhetően a kórház egyedülálló szolgáltatási csomagot kínál a rehabilitációs intézmények között.

− Mi minden gyógyítására alkalmas a harkányi gyógyvíz?

− Az Európában egyedülálló gyógyvíz 50-70 méteres mélységből, átlagosan 62,5 C°-os hőmérséklettel tör felszínre. A víz ásványianyag-tartalma literenként közel 1000 mg. Gyógyászati szempontból legjelentősebb alkotóeleme a karbonszulfid, amely gázalakban, vízben oldott állapotban nyomás alatt van. A föld alól feltörve, így a nyomás alól felszabadulva bomlani kezd, és kénhidrogén gázzá alakul, amely a harkányi hévíz jellegzetes illatát adja. A karbonszulfid a bőrön át és belélegezve egyaránt igen aktívan fejti ki hatását a szervezetben: felszívódása 150-szeres a gyakrabban előforduló, más kénvegyületekkel (szulfátokkal) szemben. Egyedi tulajdonságainak köszönhetően alkalmas mozgásszervi, reumatológiai, bőrgyógyászati és nőgyógyászati betegségek kezelésére. A meddőség kezelés során a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban elért pozitív eredmény közel 40 százalék.

− Milyen fejlesztések zajlottak az elmúlt években a Harkányi Gyógyfürdőkórházban, illetve várhatóak-e még további fejlesztések?

− Három beadott és elbírált nyertes pályázatunk közül az egyik projekt átfogó stratégiai célja a betegellátás minőségének betegbiztonsági szempontú infrastrukturális fejlesztése. Az egészségügyi ellátás strukturális kihívásainak kezelése, az ellátórendszer prevenciós kapacitásának, eredményességének és hatékonyságának javítása és az ellátás időtartamának lerövidítése. E projektünk két fontos fejlesztési területre irányul, az általános és speciális higiénés rendszerek fejlesztésére, továbbá az egységes betegazonosító rendszer bevezetésére.

Egy másik pályázatunk az egészségügyi humánerőforrás-fejlesztését célozza meg. Ezáltal csökkenthetőek az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésben mutatkozó egyenlőtlenségek, visszaesik az egészségügyben a betöltetlen álláshelyek száma, javulnak az egészségügyben a munkaerő megtartását szolgáló munkakörülmények és feltételek, valamint fejlődik a lakosság számára nyújtott ellátások minősége és hatékonysága. A projekt keretében öt mobil team kialakítását tervezzük (decubitus, diabetes, infekciókontroll, korai rehabilitáció és mozgásszervi rehabilitáció). . A mobil teamek létrehozása hozzájárul a köz- és a humán szolgáltatásokban dolgozók szakmai képzettségének javításához, motivációjának növeléséhez, illetve szolgáltatási kapacitáshiányok felszámolásához.

Továbbá pályáztunk emelt szintű radiológiai ultrahang-berendezés beszerzésére is.

− Önök komoly tudományos és kutatási tevékenységeket is végeznek. Melyek ezek közül a legfontosabbak?

− A mozgásszervi rehabilitáció területén több vizsgálat folyt a kórházban az elmúlt tíz évben.

Például a térdarthrosisban szenvedő betegek esetében sikerült igazolnunk, hogy a gyógytorna és az elektroterápia hatására a betegek fájdalmai csökkentek, életminőségük javult, s ezt a javulást a gyógyvíz alkalmazása lényegesen fokozza.

2012 óta a Neurológiai Klinikával közös munkában dolgoztunk ki rehabilitációs programot ritka örökletes izombetegségben szenvedő betegek részére. A program fontos elemének bizonyult a víz alatti torna. Ezeket az eredményeinket hazai kongresszusokon mutattuk be.

Szintén hazai kongresszusi előadásokban foglaltuk össze az intézménybenfekvő amputált betegek és a sclerosis multiplexben szenvedő betegek rehabilitációjában szerzett tapasztalatainkat.

A tavalyi év folyamán két újabb területen kezdtünk vizsgálatokat. Térd- és csípőprotézis beültetése után az elsőbbségi rehabilitációban részt vevő betegek esetén vizsgáljuk a kezelések hatását.

A kardiológiai rehabilitációban a széles körben használt eljárásoknak – mint a CO2, mágnes – a kardiológiai betegségekre és a vegetatív idegrendszerre gyakorolt jótékony hatásait keressük.

Vizsgáljuk a balneoterápia hatékonyságát a psoriasis (pikkelysömör) gondozásában, és már nemcsak hisszük, de látjuk is a gyakorlati bizonyítékot a harkányi vízen alapuló kezelési protokolljaink eredményességére. Víziónk, hogy egy „második Holt-tenger” legyen a kénes víz az említett betegségek gyógykezelésében.

Végezetül meg kell említenem, hogy a felelős gazdálkodásnak köszönhetően nyereségessé vált a kórház, nincs elvándorlás, s a munkakörülményeknek és a béreknek köszönhetően 300 alkalmazottunkkal a megye egyik legnagyobb foglalkoztatója vagyunk.