Hajdúhadház büszke hajdúváros, ahol a fiatalok otthonra lelnek
Fejlődő, múltjára büszke település Hajdúhadház sok fiatallal, sok gyerekkel. Egyre többen költöznek a városba, mert úgy érzik, hogy a település kiváló helyszín az otthonteremtésre. Ezt szolgálja a bölcsődebővítés és számos további fejlesztés – tudtuk meg Csáfordi Dénes polgármestertől, akit a település bemutatására kértünk.
‒ Hajdúhadház 13 ezres lélekszámú város. Melyek a legfontosabb értékei, jellemzői?
‒ Bocskai István a nevével fémjelzett szabadságharc után hét városban telepítette le a hajdúkat, ezek egyike a miénk. Számunkra a hajdú örökség meghatározó. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a hajdú katonaősök emléke a Vay Ádám Kiképző Bázisnak köszönhetően a mindennapok szintjén is része az életünknek. Ez egy komoly katonai bázis, ahol jelentős fejlesztések történnek, így az sem kizárt, hogy katonaváros leszünk.
Büszkék vagyunk a nemzeti fajtajegyzékben szereplő, védjegyet kapott hadházi lapos káposztára. Ősidők óta termeljük, vetőmagot állítunk elő, s vannak családi gazdaságok, ahol savanyú káposztát készítenek belőle. Magas a C-vitamin-tartalma, gyönyörű aranysárga, és ahogy mondani szoktuk, ebből készül a legjobb magyar savanyú káposzta. Sajnos nem olyan meghatározó a város gazdasági életében, amilyen lehetne, mert a rendszerváltás idején a mezőgazdaság háttérbe szorult. A mostani vidékfejlesztési folyamatokra, és az elérhető forrásokra nagy várakozással tekintünk, hiszen ennyi támogatás korábban soha nem volt. Igyekszünk a helyi gazdákkal e lehetőséget kiaknázni. A káposztatermelést stratégiai ágazatnak tekintjük, amit fejleszteni lehet és fejleszteni is kell, mivel ez nagyon komoly értéke a településnek.
Szintén annak tekintjük azt, hogy közel nyolcezer hektár erdő van a város határában. Szeretnénk fejleszteni az erdei turizmust, vannak turistautak, erdei tanösvény és kilátó, egy öthektáros területen megvalósult az erdei bringapark. A Debrecent Hajdúhadházzal összekötő erdei turistaút tervei is elkészültek, a kivitelezés ebben az évben lesz feladatunk. Kiemelkedő szerep juthat az olyan lehetőségeknek, ahol nem szervezett keretek között, kellemes környezetben egyedül, családdal, baráti társasággal el lehet tölteni az időt.
A város határában lévő homokdombokon évszázadokon át termesztettek szőlőt, igyekszünk ezt a hagyományt feléleszteni, a régi fajtákat megmenteni, de újakkal is kísérletezünk. A hajdani szőlőskertek közül egyet, a Gáborkertet sikerült felújítanunk. Itt nyitottuk meg a település múltjára jellemző borászati és szőlőművelési hagyományokat bemutató turisztikai létesítményt, az Othello Borházat, amely tartalmas időtöltést és kikapcsolódási lehetőséget kínál mindazoknak, akik meg szeretnék ismerni a múlt egy szeletét. Interaktív eszközök segítségével bemutatjuk a szőlőtermesztés folyamatát, a szőlőművelés egyes munkafolyamatait, a régi és az új eszközöket.
Ezenkívül van a városnak saját rezisztens köszmétefajtája, most került be a fajtajegyzékbe, erre is nagy várakozással tekintünk.
‒ 2010 óta áll a város élén. Ez idő alatt milyen fejlesztéseket tudtak megvalósítani? Sikerült-e igénybe venni uniós és kormányzati támogatásokat?
‒ Többszörösére nőtt a város vagyona, az élet minden területén – oktatás, egészségügy, turizmus – történtek fejlesztések. Az önkormányzati ingatlanok 90 százalékát rendbe tettük, de újak is épültek. A támogatási lehetőségeket ki tudtuk aknázni sok milliárd forintos értékben, jelenleg is hasonló volumenű fejlesztések folynak, csupán ebben az évben tíz utcát aszfaltozunk. Az Országos Bringapark Program keretében épült meg erdei kerékpáros „singletrail” pályánk 30 milliós költséggel, és új épületszárnnyal bővül a városi bölcsőde. Az utóbbi azt jelzi, hogy van jövője a településnek. A fejlesztések a város élhetőbbé, komfortosabbá tételét szolgálják.
Az elmúlt tíz évben több mint száz építőipari beruházás valósult meg. Ezek közül legjelentősebbek: az úthálózat fejlesztése, a vágóhíd és a húsfeldolgozó üzem, valamint a hűtőház megépítése, a közvilágítás korszerűsítése, pihenőparkok kialakítása, s a most is folyamatban lévő szennyvízhálózat-bővítés..
A városban 2010 óta négy játszótér, egy kondi- és egy skate-park, több élőfüves és egy műfüves labdarúgópálya épült. Elkészült a Szederjes Sport- és Konferenciaközpont, amelyben vívóterem, futópálya és kültéri kosárlabdapálya is található. E mellett felújítottunk minden iskolai sportlétesítményt, sőt újakat is építettünk. Városunkban mint versenysport a labdarúgás, a kosárlabda, az íjászat, a párbajtőrvívás, az ökölvívás és a fogathajtás van jelen.
Néhány éve az új belvárosi és külterületi kerékpárutak megépítésével hálózatba tudtuk kapcsolni a településen észak-déli irányban futó kerékpárút-szakaszokat.
A múlt évben pályázaton elnyert fejlesztési források felhasználásával újul meg az Ezerjó Vendégház. Az emeleti vendégszobák komfortosabbak lesznek, több helyiségben és a vendégház bejárata előtti teraszon lecseréljük a megkopott burkolatot. Az épület belső falfelületein kijavítjuk a sérüléseket, és kap az épület egy teljes belső festést is.
Döntés született a Debrecen és Nyíregyháza közötti 4-es főút négysávosításáról, aminek biztosan lesz jótékony hatása nálunk is. Hajdúhadház fekvése jó, félúton vagyunk a két megyeszékhely között. Az utóbbi időben kétszeresére-háromszorosára nőttek az ingatlanárak, hatalmas beköltözési hullámot tapasztalunk. Az elmúlt két évben az üres ingatlanok gazdát cseréltek, megújultak, társasházak épülnek. Több céggel tárgyalunk lakóparkok építéséről, és a kkv-szektor szereplői is erősödnek.
Májusban született meg a döntés arról, hogy „Infrastrukturális fejlesztések megvalósítása Hajdúhadház városban” címmel 600 millió forint támogatást kapunk, ebből a belvárostól a katonai bázis bejáratáig vezető út teljesen megújul.
‒ Mit tart az elmúlt tíz esztendő legnagyobb eredményének?
‒ Az utóbbi évtized legnagyobb eredménye, hogy meg tudott változni a város, megújult a szellemisége, arculata. 2010-ben azt tapasztaltuk, hogy az emberek többsége el akar költözni, a fiatalok közül kevesen tervezték, hogy itt maradnak. Ez teljes mértékben megváltozott. Komoly eredmény, hogy a fiatal párok, családok külföldről hazaköltöznek, és házat újítanak fel vagy építenek. Számunkra ez mutatja, hogy Hajdúhadházra úgy tekintenek, mint kiváló lehetőségre az otthonteremtéshez.
‒ Milyen városi rendezvényekre számíthatunk a nyár végén, ősz elején?
‒ A Hajdúhadházi Szabadtéri Színházi Fesztivál június végén kezdődött, és egészen augusztus 31-ig tart, s egy seregnyi színvonalas előadást tart repertoáron. A Hadházi Káposztás Napokra, amely Hajdú-Bihar megye egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, szeptember 10. és 12. kerül sor, ennek programjait e napokban véglegesítjük.