Egy több évszázados történelmi tradícióval rendelkező egyetem rektorával, dr. Faragó Sándor professzorral beszélgetve arra kerestük a választ, hogy a szeretettel őrzött selmecbányai és soproni hagyományok hogyan férnek meg egymás mellett a 21. század által megkövetelt felsőoktatási-kutatási modernitással.

 − A Nyugat-magyarországi Egyetem jogelődjét, a Bányatisztképző Iskolát III. Károly alapította 1735-ben. Ha az azóta eltelt 280 esztendő történetét nem is, de az egyetem mai életét meghatározó, 2000-től több lépcsőben véghezvitt szervezeti változásokat, kérem, ismertesse röviden olvasóinkkal.

− Az ezredforduló környékén a hazai felsőoktatásban végbemenő integráció során az egykori Soproni Egyetem, a Pannon Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári Mezőgazdaság-tudományi Kara, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, valamint a soproni Benedek Elek Pedagógiai Főiskola egyesült. Ami azt jelentette, hogy három kar működött Sopronban, s egy-egy Győrben, Mosonmagyaróváron és Székesfehérváron. Szintén az integráció során alapítottuk meg a közgazdaságtudományi kart, tehát a Nyugat-magyarországi Egyetem összesen hét karral, négy városban kezdte meg működését 2000-ben.

− De ez a szervezeti forma nem érte meg az évtized végét sem…

− Valóban, a Nyugat-magyarországi Egyetem működése ebben a formában csupán 2008-ig tartott, amikor is egy újabb integrációs hullám ért el bennünket. A Szombathelyen működő Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola is csatlakozott hozzánk, így immár tíz karral és öt városban működött az egyetem, illetve volt egy képzési helyünk Zalaegerszegen is. Akkoriban 14 ezer hallgatóval az ötödik-hatodik legnagyobb egyetem voltunk idehaza. Ám csökkent az állami finanszírozás, s ennek következtében fokozatosan előtérbe kerültek bizonyos gazdasági nehézségek, aminek következtében a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság-tudományi Kar, valamint az egy város, egy egyetem elképzelés jegyében az Apáczai Csere János Kar 2016-ban a Széchenyi István Egyetemhez került. Mindennek a következményeként hallgatói létszámunk ötezer főre csökkent. Jelenleg diákjaink hatvan százaléka Sopronban, negyven százaléka pedig Szombathelyen tanul. Ám látva a következő tanévre meghirdetett szakokra történő jelentkezők számát, ősztől újra nőni fog a hallgatói létszámunk. Ami kétségtelen veszteség, az az agrárképzésen belül a mezőgazdasági és az élelmiszeripari mérnöki képzés elvesztése.

− A hallgatók számára kínált képzési lehetőségek így is impozánsak.

− Valóban, hiszen a felsőoktatásban léteznek alapképzések, továbbá úgynevezett osztatlan képzések, valamint felsőoktatási szakképzések, mesterképzések és szakirányú továbbképzések. Ha mindezeket vonatkoztatjuk a különböző karokra, akkor ezek vagy kétszáz szakot jelentenek összesen a Nyugat-magyarországi Egyetemen. S természetesen doktori iskoláink is működnek, Sopronban és Szombathelyen összesen négy.

− Melyek a legkurrensebb szakok?

− Akadnak szinte az egyik napról a másikra kurrenssé válók, s léteznek hagyományosan azok. Olvashattuk mostanában a híradásokban, hogy még az idei évben a kormány százmilliárd forintot fordít bölcsődefejlesztésre. Ám ahhoz szakemberek is kellenek! Nem véletlen tehát, hogy pillanatnyilag a legkurrensebb képzéseink között szerepel a csecsemőgondozó-kisgyermeknevelői szak. Az erdőmérnöki képzésünk unikális, egyedül nálunk van ilyen az országban, − tartós népszerűségét tehát ennek köszönheti.  De hasonlóan kurrens az igen erős vadgazda és a természetmérnöki képzésünk is. A Közgazdaságtudományi Karra való jelentkezők száma pedig közel negyven százalékkal nőtt meg az előző évekhez képest, ami a turizmus-vendéglátás szak iránti fokozott érdeklődésre vezethető vissza.  Minden tekintetben igyekszünk alkalmazkodni a munkaerő-piaci igényekhez. Növekszik az érdeklődés a művészképzéseink iránt, az alkalmazott művészeti szakokat (formatervezés, belsőépítészet, alkalmazott grafika) oktató Simonyi Károly Karunk – a faipari mérnökképzés mellett – e területen is Európa-hírű. Ősszel indítjuk a mechatronikai mérnökképzést Sopronban. Ezt korábban Zalaegerszegen hirdettük meg, ám ez átkerült a Pannon Egyetemhez. Megszólítottuk a gépipari és autóipari cégeket, és a visszajelzéseik egyértelművé tették, hogy erre a képzési formára szükség van ebben a térségben is. Idén már a második évfolyamot iskolázzuk be duális formában a szombathelyi Természettudományi és Műszaki Karon – igen nagy érdeklődés mellett. A 2015/2016-os tanévben összességében nyolc százalékkal többen jelentkeztek egyetemünkre, mint az előző felvételi ciklusban.

Az viszont nálunk is tapasztalható, hogy a természettudományos tanárképzés iránt megcsappant az érdeklődés. E tekintetben is nagyon fontos tehát, hogy erősíteni kell a pedagógus életpályamodellt. S talán jobban kell motiválni a természettudományos tanárképzésre jelentkezőket.

− Az ön irodája felé igyekvő újságírót az egyetem területén a hallgatók „Jó szerencsét!” köszöntéssel üdvözölték. Ez is része az egyetem legendás hagyományainak?

− Nekem személy szerint azért is öröm beszélnem erről, mert annak idején magam is itt végeztem. A mi egyetemünk alapításának időpontja 1735, tehát közel három évszázados az intézményünk. Ez akkoriban Európa első ilyen jellegű felsőoktatási intézménye volt. A párizsi École normale supérieure, az ottani műszaki főiskola alapításakor a selmecbányai iskola felépítését tekintették mintának. Ami nekünk ebből a régi-régi bányász és erdész hagyományból megmaradt, az az egymás segítése, és nem csupán a tanulásban. S ez nem csak a diákok közötti, hanem a tanár-diák viszonyban is tetten érhető.  Személyes, szinte munkatársi kapcsolat alakul ki a hallgatók és az oktatók között az öt esztendő során. Ugyanis az oktató van a hallgatóért. S ha ezt a kapcsolatot okosan használják fel a hallgatók, akkor jól képzett, a hazai és a nemzetközi munkaerőpiacon is versenyképes szakemberekké válhatnak. Itthon ezeken a szakterületeken jó a munkaerőpiac, a mi friss diplomásainkra nem igazán jellemző a külföldi munkavállalás, noha az Erasmus és más programok keretében mi is százával küldjük őket Nyugat-Európába, hosszabb-rövidebb tanulmányi időszakra.

Ami pedig a hagyományokat illeti, nos, a mi hallgatóink egyenruhát viselnek, ami, persze, nem kötelező. Nincs semmiféle dress code-unk. Ezek a tradicionális, több mint százéves egyenruhák. Ezeket a szocializmus keményebb éveiben tiltották, majd az 1971-es budapesti vadászati világkiállítás hatására lett elfogadott ismét az egyenruha. Ami mára országosan ismert, hiszen közel fél évszázada ebben az egyenruhában járnak az erdész, a faipari, sőt a közgazdász hallgatóink is. Önkéntes alapon hordják, miután átestek a balekkeresztelési procedúrán, azaz hivatalosan is bebizonyították, hogy a selmeci-soproni hagyományoknak méltó folytatói. Aki jogot nyer erre, az vásárolhat magának egyenruhát. A hallgatóink elsöprő többsége rendelkezik egyenruhával. Ezzel önmagának, a többieknek és a választott szakmájának is demonstrálja, hogy ő közénk tartozik. Ez egyfajta tradíciókon alapuló kohézió, amelynek lényege egymás erősítése, segítése. Ennek a szakmai és a morális súlya óriási. Ebben egyedüliek vagyunk az országban. Ez végigkíséri az itt végzettek teljes életútját. Szinte minden civil élethelyzetre vannak forgatókönyvek, szövegek, s több száz diákének is a közös kincsünk. A balekok az idősebbektől tanulják meg ezeket a balekoktatás keretében. A „keresztelkedésre” még az első szemeszter folyamán sor kerül egy szakestély alkalmával, amelyekből egyébként több is van egy-egy tanév során. Ezeknek is hagyományos forgatókönyve van. És az együvé tartozás nem fejeződik be a diplomaszerzéssel, hanem folytatódik tovább. Például a későbbiekben, az egyes szakmai szervezetek keretei között is tartanak szakestélyeket. Közös nótái vannak tehát a huszonéves és a nyugdíjas mérnököknek. Ez egy különleges világ. Az egyetemen belül mindenkinek „Jó szerencsét!” kívánva köszönünk. Ez a bányászköszöntésből maradt fenn.

− Ön 2002 óta rektora az időközben többször is átalakult, megújult Nyugat-magyarországi Egyetemnek. Az eltelt közel másfél évtizedben megvalósult egyetemi célkitűzések közül mire a legbüszkébb? 

− Nekem 2017 végéig tart a rektori mandátumom. Legfontosabb feladatomnak tartom, hogy munkatársaimmal megteremtsük a stabilitást ebben a frissen átalakult intézményben. Most a legfontosabb az, hogy a szervezeti átalakulás után a morális stabilizáció is létrejöjjön. Elkészítettük az intézményfejlesztési tervünket, amely 2020-ig határozza meg a feladatainkat. Ebben minden kar a saját nemzetközi kapcsolatainak és a hazai piaci lehetőségeinek a tükrében kidolgozta a képzési, kutatási és innovációs elképzeléseit, fejlesztési és szervezet-átalakítási feladatait. Úgy gondolom, ha a hátralévő másfél évnyi rektorságom alatt erre a pályára sikerül állítani az intézményt, akkor megtettem a kötelességemet. Az elmúlt években egyébként minden olyan infrastrukturális fejlesztést megvalósítottunk, melyek szükségesek egy 21. századi egyetem működtetéséhez. Ez az épületek és a diákhotelek felújításától kezdve a laboratóriumok és a kutatóközpontok kialakításáig sok mindent magában foglalt.

− Végezetül arra, kérem, hogy fogalmazza meg üzenetét a Nyugat-magyarországi Egyetem leendő hallgatói számára.

− Amiben ők biztosak lehetnek, az a következő. Bármelyik karára, bármelyik szakára jelentkeznek is a Nyugat-magyarországi Egyetemnek, igen kiváló, tudományosan magasan minősített oktatógárda várja őket. Olyan infrastruktúrát sikerült kiépítenünk, amely európai színvonalú, ideértve a szállodai minősítésű diákhotelektől a laboratóriumok felszereltségéig, a műszerparkunkig sok mindent. S végezetül, a diákok közötti, sőt a hallgatók és a tanárok közötti szakmai és baráti kapcsolat világviszonylatban is párját ritkítja. Sopron és Szombathely is magas kultúrájú város, nagy hagyományokkal. s az intézményünk is közrejátszik e tradíciók megtartásában. Az értelmiségi lét megéléséhez minden jelen van ebben a két városban. És akkor a csodálatos természeti környezetről még nem is ejtettünk szót…