Gyula történelmi fürdőváros és Erkel szülővárosa, a Dél-Alföld idegenforgalmi központja
− Milyen turisztikai szolgáltatásokat talál a vendég Gyulán?
− Gyula megőrizte épített örökségeit. A belváros felújított műemlék épületeit, utcáit és köztereit ősfákkal teli tágas pihenőparkok övezik, ahol a vendég egy hajdani polgári kisváros történelmi hangulatát élheti át. A város a gyógyfürdő és a gyógyászat kiépítésével alapozta meg az idegenforgalmát a hatvanas években. A fejlesztési célok megvalósítása az ezredforduló után megnyílt uniós és kormányzati támogatások segítségével indulhatott el. Azóta több tízmilliárd forint forráshoz jutott az ágazat. Az önkormányzat fejlesztései a magánvállalkozások körében is beruházásokat generáltak, több szálloda kibővült, a régieket modernizálták. A látogatókat színvonalas, egyedi igények szerinti szálláshelyek várják. Előnyünk: Gyulán a különböző generációk együtt pihenhetnek, és mindenki talál érdekes és egyedi programot. A Várfürdő − a gyógyszolgáltatások mellett − az új AquaPalota élményfürdőben a fiatalokat és a kisgyermekes családokat érdekes és izgalmas vízi élményekkel várja.
− Melyek az egyedi, országosan is figyelemre méltó turisztikai attrakciók?
− Egyedi adottságú a Várfürdő, amely az Almásy-kastély ősparkjában épült fel. Mellette található a Gyulai Vár és a márciusban megnyitott Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A vár épülete az első Orbán-kormány döntésének köszönhetően újult meg. Közép-Európa egyetlen épen maradt gótikus, síkvidéki téglavárában a végvári életet bemutató kiállítás várja a vendégeket. Nyáron az épületben és a mellette található tószínpadon a Gyulai Várszínház látványos előadásait, koncertjeit lehet megtekinteni. Kevés olyan város van, ahol hatvan napon át különböző kulturális események várják az érdeklődőket. Büszkék vagyunk a felújított Almásy-kastélyra, amelyet az átadást követő két és fél hónapban 25 ezren látogattak meg. Itt látható az első olyan interaktív kiállítás Magyarországon, ahol a vidéki főúri élet mellett a cselédség mindennapjaiba is betekinthet a látogató. Az épületegyüttes egyszerre sugároz több évszázados történelmi hangulatot és polgári szellemiséget. Az egyedi, interaktív elemeknek köszönhetően az érdeklődők maguk is részesei lehetnek annak a világnak, ami a mai emberek számára egyáltalán nem, vagy csak kevésbé ismert. Különleges helyet foglal el a gyulai turisztikai attrakciók között a Százéves cukrászda, amely korhű berendezésekkel 1842 óta folyamatosan üzemel. Az Erkel Ferenc Emlékház a gyulai születésű híres zeneszerző életét mutatja be. Rendkívüli értéket jelent a város számára a Ladics-ház, amelyet eredeti formájában és berendezéseivel együtt sikerült megmenteni. Vannak nemzetközi sikereink, amelyek környezettudatos városfejlesztési, városüzemeltetési és nevelési munkánkat igazolják, például az Európai Virágos Váro-sok és Falvak Verseny során 2014-ben arany minősítést kaptunk.
− Az idegenforgalomban és egyéb területeken milyen további fejlesztéseket terveznek 2020-ig?
– A turizmus továbbra is kiemelt célterület. A tervek között szerepel a Várkert teljes rehabilitációja és felújítása. A várat hajdan körülvette a Fehér-Körös: szeretnénk helyreállítani a vizesárok-rendszert, és eredeti állapotában felépíteni a palánkvárat. Felújítanánk a Százéves cukrászdát, ahol csokoládé-élményközpont létesülne. Fontos az egészségturizmus. A Pető András Főiskola, Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Várfürdő Kft. olyan együttműködési megállapodás megkötését tervezi, amelynek köszönhetően a Pető-módszer az országban elsőként vidéken Békés megyében lesz elérhető. A tervek szerint később az intézményt Dél-Alföldi Regionális Pető Központtá fejlesztik. Büszkék vagyunk arra, hogy Gyula az országban elsőként tette lehetővé a Pető Intézet világhírű módszerének fővároson kívüli elérését. Fontos számunkra a munkahelyteremtés annak érdekében is, hogy a fiatalok szülővárosukban találhassák meg számításaikat. A vállalkozások fejlődése érdekében korszerű ipari területet építünk. Tervezett és megvalósuló beruházásaink egyaránt a környezettudatosság, a fenntarthatóság, az energiatakarékos rendszerek bevezetése és a városüzemeltetési költségek csökkentése jegyében zajlanak. Az önkormányzat által üzemeltetett Gyulahús vállalatnál új szárazáru-üzemet tervezünk a régi helyett. Gyulát kötelezi iskolavárosi múltja és jelene, ezért itt is számos fejlesztés szerepel a terveink között.
Görgényi Ernő
1975-ben született Gyulán. Jogi diplomát a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett. Egyéni ügyvédként dolgozott polgármesterré választásáig. 2006-tól fideszes önkormányzati képviselő és bizottsági elnök a városi képviselő-testületben, 2010 óta Gyula város polgármestere.