Göd egyaránt kellemes lakó- és üdülőhely

Stabil pénzügyi helyzet, folyamatos fejlődés, magas színvonalú közszolgáltatások és nyugodt közhangulat jellemzi a fővárostól mindössze 25 kilométerre északra fekvő kisvárost. Mint Markó József polgármester büszkén mondja, Göd az idén ünnepli városi rangra emelkedésének 15. évfordulóját.

A fővárosi agglomerációhoz tartozó települések között is egyedülállóan jó közlekedést mondhat magáénak Göd, ahonnan Budapest belvárosa vonattal, autóval és busszal is mindössze félóra alatt megközelíthető.

A Duna bal partján fekvő településen a XIX. század második felétől vásároltak telkeket a tehetősebb fővárosiak, és egymás után építették fel impozáns villáikat, amelyek ma is meghatározzák a város arculatát. A település különösen a 20-as, 30-as években vált felkapott üdülő- és fürdőhellyé: dunai strandjait előszeretettel látogatták a szabadba vágyó fővárosiak, többek között például Karinthy, Rejtő Jenő vagy Latabár Kálmán, aki villát is vásárolt a Duna közelében. A Nobel-díjas, világhírű fizikus, Wigner Jenő családjának is volt Gödön villája. Wigner Jenőről többet is megtudhat itt.

Ma is vonzó a város szívében található nagy kiterjedésű Nemeskéri-parkerdő, a természet háborítatlan szépségét őrző Szakáts-kert, a Feneketlen-tó és környéke, illetve a növényritkaságokban bővelkedő hathektárnyi arborétum, a Huzella-kert. A Dunakanyart átszelő kerékpárút éppen e csodálatos tájak közvetlen szomszédságában halad.

A Duna vízminősége a folyó e felső szakaszán kivételesen jó. A város területén két szabad strand is működik, és szinte a teljes gödi Duna-parton legálisan lehet fürdeni, strandolni. Aki pedig inkább a gyógyhatású termálvíz jótékony hatásait élvezné, az az egész éven át nyitva tartó meleg vizes fürdőben találhat felüdülést.

Gödöt azonban nem csupán kivételes természeti adottságai miatt kedvelik az itt élők.

Markó József polgármester elmondta: a városban hosszú évek óta töretlen a fejlődés, és az újabb beruházásokat teljesen átlagosnak mondható lakossági terhek mellett valósítják meg.

–  A településen minden szolgáltatás elérhető. A lakosok rendelkezésére áll a járási hivatal kirendeltségeként működő okmányiroda, amelyet hamarosan kormányablakká fejlesztenek. Országos összehasonlításban is kimagaslóan szervezettek a helyi szociális ellátórendszer intézményei. A városban modern bölcsőde várja a legkisebbeket. A két önkormányzati fenntartású óvoda közül az egyik jelenleg az ország legnagyobb óvodája. A másik intézményt 2011-ben bővítettük 75 férőhellyel, és most épül egy 100 gyermek befogadására alkalmas újabb óvodaegység. Göd mindhárom általános iskolája kiváló eredményekkel büszkélkedhet, ezért a környékbeli településekről, sőt még Budapestről is járnak hozzánk gyerekek – fogalmazott a polgármester.

A városi könyvtár és a művelődési ház, valamint a magánkézben lévő, gyönyörűen felújított Nemeskéri-kúria – ahol vadászati kiállítás is működik – számos kulturális és közösségi programot szervez.

A Gödi Sportegyesületben több százan sportolnak. A társaságiadó-felajánlásoknak köszönhetően a közelmúltban jelentős fejlesztések valósulhattak meg a városban, és jelenleg is pályázati pénzekből folyik a kajak-kenu szakosztály épületének bővítése. A tervek között szerepel egy versenymedence, valamint a két meglévő mellé egy harmadik sportcsarnok megépítése is.