Fonyódról az elénk táruló balatoni panoráma egyedülálló

Fonyód naplemente


A kereken harminc évvel ezelőtt városi rangot kapott Fonyód népszerű üdülőhely és egyben színes és élményekkel teli kikötőváros a Balaton déli partján.  A több mint 930 éves település és közvetlen környéke számos látnivalót kínál a pihenni és feltöltődni vágyó vendégeinek. Hidvégi József polgármestertől kértünk interjút.

− A Balaton népszerűsége töretlen. Ám vajon Fonyód állja-e a versenyt déli part többi településével?

− A legfontosabb az, hogy a Balaton-partra kell csalogatni a vendégeket, nem az Adriára vagy a Riviérára. Ha a turista megérkezik ide, akkor kedvére válogathat a magyar tenger nyújtotta lehetőségek között. Mi örülünk a környező üdülőhelyekre érkezőknek is, hiszen ők, ha van miért, akkor ellátogatnak Fonyódra is. A két kilátónknak például negyvenezer látogatója van évente. A panoráma mindkettőről csodálatos, hiszen velünk szemben sorakoznak az északi part tanúhegyei. Több tengerparton láttam már naplementét, de a miénkhez foghatót sehol, nem beszélve a Hold éjszakai ezüsthídjáról. 

A kilométeres panorámasétányunkra tervezünk egy üvegkilátót, amely a magas partról a levegőbe nyúlik majd, ahonnan megcsodálható a magas part madártávlatból. A támogatási szerződést már aláírtuk, most kezdődik a tervezés, az engedélyeztetés és a kivitelezés.

A partszakaszunk 14 kilométer hosszú, amelyen 12 strand található. Ezek közül ötöt most felújítunk, a többi ez alatt is zavartalanul látogatható. Igen népszerű a kutyás strandunk, amely – a négylábú kedvenceink védelmében – zárt terület, és mindössze 200 forint oda a belépőjegy. Az egész térségből idejárnak a kutyás vendégek. Az Árpád parton most épül egy 1,2 kilométer hosszú, műanyag borítású futópálya, végig a Balaton partján. Ott kocogni, futni csodálatos élmény. Július közepére készül el.  A Panoráma strandon pedig kialakítottunk egy közel 200 méter hosszú fövenyes partszakaszt, olyan öblökkel, amelyekben a legkisebbek is bátran pancsolhatnak a bokáig érő vízben. Itt három játszótér is található, az egyik közülük egy vizes élménypark, a másik egy dagonyázó, a harmadik pedig egy hagyományos játszótér sok játékelemmel és homokos focipályával. A Panoráma strandon található a Balaton legnagyobb vízi élményparkja, különböző élményelemekkel. A piciknek ehhez hasonlót telepítettünk a sekély vízben. 

A többi strandunk is rendezett, tiszta, s minden tekintetben maximálisan kiszolgálja a vendégeinket.  

Villa

− Milyen fejlesztéseket valósítottak meg annak érdekében, hogy Fonyód megőrizze vonzerejét?

− Az említetteken túl a legelső fejlesztésünk a fonyódi temető rendbetétele volt, egyebek mellett új ravatalozó épült, vállalkozói összefogással. Pályázati forrásokból megépült a városközpontban az új művelődési házunk, ugyanis fontosnak tartjuk, hogy az itt élők megtapasztalhassák a kultúra közösségteremtő áldásait. A Sirály Art művészcsoport a fonyódi képző- és fotóművészeket fogja össze, s igen gyakran rendeznek izgalmas kiállításokat. Az itt élő művészeket e csodálatos környezet szinte inspirálja az alkotásra. De ugyanez igaz az egyéb kulturális, irodalmi rendezvényeinkre, színházi előadásainkra is. S mindenképpen külön is szólnom kell a fonyódi hagyományokra épülő, tíz éve működő néptánccsoportunkról is, amely ma már hírét viszi a városunknak szerte a nagyvilágban.   

− Kikötővárosként is emlegetik Fonyódot. E tekintetben mit mutatnak a számok?

− Velünk szemben van Badacsony, s a nyári hónapokban hozzávetőlegesen 200 ezer ember kel át hajókon a két part között. A miénk a legnagyobb forgalmú balatoni kikötő. Újabban a gyorshajók és a vízitaxik is egyre népszerűbbek a turisták körében. 

A kikötő közelében van a szabadtéri színpadunk, s nem mellesleg közel harminc kereskedelmi egység, zömmel vendéglátóhelyek és ajándékboltok. A színpadon nyáron egymást követik a programok, amelyek minden esetben ingyenesek.   

Strand

− A Balaton önmagában is elegendő vonzerő lehet, de nem mellékes az sem, hogy mit kínál egy település azokon a napokon, amikor nincs strandidő. Ilyen esetekben mivel tölthetik az időt a nyaralók?

− A strandolás mellett mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el a fonyódi piacra. Hétfőn, szerdán és szombaton, zöldség, gyümölcs, divatáru, műszaki cikkek és a „zsibi”, „bolhapiac”, szinte minden kapható, így a Balaton-part legnagyobb és legnépszerűbb piaca.

Csisztafürdő mindössze öt kilométerre van Fonyód központjától, amelynek természetes gyógyvizében érdemes megmártózni. Onnan nem messze található Buzsák, amely pedig a népművészetéről híres. Ugyanígy szívből tudom ajánlani a boglári és a lellei pincéket, és a térség egyre fejlődő gasztronómiai kínálata az igazi ínyenceknek is tartogat meglepetéseket. Például Fonyód központjában is most nyílt egy gourmet étterem.

Mindent egybevetve, Fonyód tíz kilométeres körzetében igen sok a látnivaló, melyeket strandidő híján, de persze akár felhőtlen napokon is érdemes felkeresni. 

− Rendkívül sok zenei és gasztronómiai fesztivált kínál a város. Az idei év legfontosabb eseményei közül melyeket emelné ki?

− Nyáron két halas fesztivált is rendezünk, az egyik a Hal és Petyek Napok július 19-én és 20-án. A petyek egy különleges, lecsós halászlé, amelyet annak idején a fonyódi halászok főztek. Augusztus 23-án és 24-én lesz a hagyományos Harcsafesztivál, természetesen mindkettő számos érdekes kísérőprogrammal fűszerezve. Augusztus elején tartjuk a X. Fonyódi Sörfesztivált, a rákövetkező hétvégén pedig a Rockbalatont. Mindez csupán ízelítő a nyári főszezon programkínálatából, ráadásul, mivel a Balaton ősszel és télen sem zár be, októberben lesz a Tökfesztivál, február első hétvégéjén pedig a Kolbászfesztivál háromnapos rendezvénye, amely a sorban immár a tízedik.

Fonyód tehát egész évben várja a vendégeit.