Folytatódik a Zala megyei kórház fejlesztése

Zalai kórház

A kormány 1,77 milliárd forint támogatást biztosít a Zala megyei kórházban a Kardiológia és Szívsebészeti Centrum kialakítására, infrastruktúra-fejlesztésére és az építkezés folytatására. A több mint ezerágyas kórház fejlesztéséről az MTI számolt be.

A tervek szerint a felújítás után a régi, négyszintes épület felső két emeletén a pulmonológia és az onkológia működik majd, az első szinten pedig a kardiológiai rehabilitáció, a vizsgálók és a szívsebészet egyes kórtermei kapnak helyet. A földszinten a röntgengépeket, a diagnosztikai berendezéseket, az alagsorban pedig a kórház működését ellátó gépészeti berendezéseket helyezik el – nyilatkozta az MTI-nek Vigh László országgyűlési képviselő.

Aki kitért arra is, hogy a folyamatban lévő építkezést az elmúlt évben 20-30 százalékos készültségi állapotban hagyta ott a kivitelezést végző vállalkozó. A nyílászárókat kicserélték, a tetőmunkákat befejezték, és kiépítették a régi és az új épület közti összekötő folyosókat. A következő időszakban a belső munkákat kell elvégezni.

Vigh László kiemelte: az elmúlt öt évben 4 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, további 1,75 milliárd forint állami támogatást pedig a műszerek beszerzésére, valamint a régiek cseréjére fordítottak.

Az 1023 ágyszámmal rendelkező kórház évente 900 ezer ember ellátását biztosítja. A csaknem kétezer dolgozót, köztük 300 orvost foglalkoztató intézményben évente 40 ezer fekvőbeteget kezelnek és tízezer műtététi beavatkozást végeznek el.

Az 1848-ban alapított megyei kórház közvetlen betegellátási területe Zalaegerszeg és környéke, illetve Lenti és környéke, ezáltal ellátási körzetéhez a megye lakosságának 42 százaléka tartozik, azonban a kórház jellegből adódóan szükség szerint az egész megyéből, illetve a megye határain túlról is fogadják a betegeket.

A közeljövőben kezdődő munkálatok során az eredeti, 5-6 évvel ezelőtti tervekhez képest némi módosulás várható, az orvosszakma változásai nyomán praktikusabb megoldásokban gondolkodnak.

fotó: zaol.hu