Fillérekért adják a telkeket Csongrádon

Csongrád

 

Jelképes telekárral, plusz önkormányzati támogatással kívánja segíteni a fiatalok letelepedését Csongrád város önkormányzata. Aki építkezik, egyforintos négyzetméteráron vehet telket, aki régi házat újít fel, egymillió forint vissza nem térítendő támogatást kap a CSOK mellé.

Bedő Tamás polgármester az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Csongrád két új támogatási formával kívánja ösztönözni az otthonteremtésre azokat a családokat, amelyek igénybe veszik a CSOK-ot. Nettó egyforintos négyzetméteráron kínálnak összesen nyolc, önkormányzati tulajdonban lévő építési telket. A vásárlókkal szemben támasztott elvárás, hogy vegyék igénybe az otthonteremtési kedvezményt, és két éven belül kezdjenek hozzá az építkezéshez.
A másik ösztönző eszköznek a fiatalok otthonhoz jutása mellett a belváros elöregedő részének megújítása a célja. Aki megvásárol olyan rossz műszaki állapotú ingatlant, amelyben már nem laknak, és a bontási engedélyt bemutatja, annak egymillió forint plusztámogatást biztosít az önkormányzat a CSOK mellé az új otthon megteremtéséhez, megépítéséhez.
Csongrádon emellett továbbra is igényelhető a már évek óta járó úgynevezett lakhatási támogatás. A 35 év alatti, gyermeket nevelő párok új ház építése esetén kilencszázezer, új lakás vásárlásakor nyolcszázezer, míg használt lakás vagy ház vásárlásakor hatszázezer forintot kapnak. Az összegek fele vissza nem térítendő támogatás, míg másik része kamatmentes hitel.
Csongrád elsősorban a három vagy több gyermeket vállaló családokon kíván a külön kedvezményekkel segíteni, de nem zárja ki a két- vagy egygyermekes családokat sem a pályázati lehetőségből – mondta Bedő Tamás, kitérve arra is, hogy a régi és az új támogatási rendszer kombinálható.
Áprilisban a képviselő-testület várhatóan újabb építési telkek kedvezményes értékesítéséről dönt − tájékoztatott Csongrád polgármestere.

Fotó: http://hetvezer.com/csongrad