Fejlesztések sora valósul meg a vármegyében
Vas vármegyében az elmúlt hétéves fejlesztési ciklusban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban 243 projekt valósult meg 38 milliárd forint értékben. Ennek folytatása a TOP Plusz, amelyben a komplex fejlesztések kerülnek középpontba, tudtuk meg Majthényi Lászlótól, a vármegyei közgyűlés elnökétől.
– Lezárult egy hétéves fejlesztési időszak. Melyek ennek a legfőbb eredményei Vas vármegyében?
– A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 243 projekt valósult meg, több mint 38 milliárd forint értékben. A beruházások döntő többségét már a lakosság és a települési önkormányzatok használatba vették, néhány projekt esetében a kivitelezés idén zárul le. A TOP céljai, és ezáltal a megvalósított pályázatok is széles spektrumot fednek le. 170 hektárnál is több fejlesztett iparterületet adtunk át. Vasváron, Répcelakon, Celldömölkön és Körmenden is új piac várja a vásárlókat. 17 turisztikai projekt nyomán növekedhet a látogatószám a vármegyében, többek között kerékpáros, horgász- és ökoturisztikai fejlesztések révén.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az általa megvalósított közlekedésfejlesztési projektek keretében eddig közel 10 kilométer 4-5 számjegyű út korszerűsítését végezte el, továbbá a fenntartható közlekedésfejlesztés jegyében 17 kilométer hosszúságban új kerékpárforgalmi létesítményeket használhatnak biztonságosan a kerékpározók.
A TOP nagy hangsúlyt fektetett a családbarát, munkába állást segítő intézményekre. Ötvenhét projekt keretében újultak meg óvodák és bölcsődék, továbbá létrejött számos új férőhely és hiánypótló bölcsődei intézmény is, ami segíti a kisgyermekes családok mindennapjait.
Barnamezős területek rehabilitációja valósult meg Jánosházán és Körmenden, szociális városrehabilitáció Celldömölkön, és minden város fejleszthette köztereit a zöld város kialakításának jegyében. Jelentős mértékben sikerült kezelni a csapadékvíz-elvezetési problémákat is a vármegye területén, 53 projekt keretében 7 milliárd forint értékben zajlottak ár- és belvízvédelmi beavatkozások.
Közintézményeink is megújulhattak, 34 fejlesztés irányult önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére. Emellett 42 egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálat vált korszerűbbé, és hat településen a szociális alapszolgáltatások is jobb körülmények között várják a települések lakóit. Az infrastrukturális fejlesztések mellett a TOP-ból finanszírozott munkaerőpiaci programokban több mint ezren, a helyi társadalmi akciókban 33 ezernél is többen vettek részt az elmúlt években.
– A TOP Plusz programban melyek a kiemelt vasi célkitűzések?
– A TOP-hoz hasonlóan a TOP Plusz is számos területen biztosít forrásokat a települések számára. Az élhető településekre irányuló konstrukció komplex fejlesztéseket is lehetővé tesz az önkormányzatoknak, így egy projekt keretében kezelhetőek a csapadékvíz-elvezetési, közlekedésfejlesztési, közterület- és zöldfelület-megújítási igények. Több mint ötmilliárd forintnyi forrás segíti elő a klímabarát fejlesztéseket, amelyek jelentős hatást gyakorolnak majd az önkormányzati épületek energiahatékonyságára. Az új fejlesztési ciklusban is fontosnak tartjuk a bölcsődei és óvodai, az egészségügyi és szociális, valamint a köznevelési intézmények megújítását. A versenyképesség fejlesztése érdekében gazdaságfejlesztési és turisztikai beruházások is megvalósulnak a közeljövőben.
– Vas vármegye gazdaságában fontos szerepe van a turizmusnak. Hogyan alakult a vármegye idegenforgalma?
– A pandémia után az emberek vágytak már az utazásra, vágytak arra, hogy kimozdulhassanak. A karantén alatt a figyelem a természet felé fordult, az Őrséget ebben az időszakban fedezték fel újra a látogatók, s az is tapasztalható, hogy az aktív pihenésre most is van igény. Az elmúlt tavasz és nyár kiemelkedően sikeres volt Vas vármegye turizmusában. A gyógy- és wellnessfürdők, szállodák mellett az aktív pihenést kedvelők számára felfedezésre vár az Őrség, a Rába mente, a Kőszegi-hegység, a Vasi-Hegyhát.
A koronavírus után sajnos újabb, nem várt nehézségekkel, a magas energiaárakkal kell megküzdenie a szektornak. Az elmúlt év őszétől az ágazati szereplők részéről elindult egy útkeresés, hogy megoldást találjanak a folyamatos működésre. A vármegyei turizmusszövetség a pandémia alatt szemléletet váltott, elsősorban a helyieket szeretné megszólítani, szlogenük: „Fedezzük fel közösen vármegyénk értékeit!” Vas vármegye ezer kincset rejt, s a turizmus szakembereinek az a feladata, hogy felhívják ezekre a figyelmet.