Fejér megye államiságunk bölcsője

Velencei tó


Talán nem túlzás, hogy a legváltozatosabb területű megyéje hazánknak, a Dunától a Mezőföldön, a Velencei-tó víztükrén és környező dombjain át a Vértesig, a Bakony lábáig nyújtózkodik. Fejér megye természeti szépségein túl történelmi és kulturális értékeket is hatalmas bőségben kínál. Dr. Molnár Krisztiánnal, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökével beszélgettünk.

‒ Ön a második ciklusát tölti a megyei közgyűlés élén. Melyek a legfontosabb területek, amelyeken a következő években szeretnének előrelépni? 

‒ Kiemelten fontosnak tartom, hogy a megye településein élők életminőségét javító fejlesztések folytatódjanak. Ehhez a 2021‒2027-es uniós időszak forrásai és a folytatódó Magyar Falu Program pályázatai is komoly segítséget nyújthatnak. A források koordinálásában, a projektek menedzselésében a megyei önkormányzatnak továbbra is kiemelt szerepe lesz. Deklarált szakpolitikai cél a megye hátrányos helyzetű déli térségeinek felzárkóztatása. E régiónak a gazdasági vérkeringésbe történő bekapcsolását segíthetjük az igen jelentős közlekedésfejlesztési beruházásokkal, így az M8-as gyorsforgalmi út megvalósításával, valamint a 81-es főút folytatásaként a szintén kétszer kétsávossá fejlesztendő 63-as főút kiépítésével. További lehetőség a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség átfogó fejlesztési programjához történő kapcsolódás, mely térségnek Fejér megye nyolc települése is része lett.

Szeretném folytatni a megyei önkormányzat által kidolgozott klímastratégia megvalósítását, így megóvva többek között a megye életében fontos szerepet játszó mezőgazdasági termőterületet. 

‒ Soha olyan fontos nem volt a gazdaság élénkítése, mint most, a járványhelyzet után. Milyen módon tud ebben segíteni a megyei önkormányzat?

‒ Kiemelném a Duna mente‒Fejér megye különleges gazdasági övezetről szóló megállapodás aláírását. Az övezet elsődleges célja a négy érintett településen – Adonyban, Kulcson, Iváncsán és Rácalmáson – lakó emberek életkörülményeinek javítása. Az is az övezet létrehozása mellett szólt, hogy komoly beruházások valósulnak meg Iváncsán és Rácalmáson. Az SK Innovation 681 milliárd forintos, Magyarország történetének eddigi legnagyobb zöldmezős beruházásával legjelentősebb európai egységét építi fel Iváncsán, s ezzel 2500 új munkahelyet teremt. Mellette a török Yaris Kabin épít 6,5 milliárd forintból telephelyet, 150 munkahelyet létrehozva, illetve Rácalmáson a Hankook a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyárát működteti. Fejér megye harminc települése része a Budapest környéke turisztikai térségnek, továbbá a megye területén működik a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács is, amelynek fennhatósági területe részben átfedésben van az előzővel. Így Pannónia Szíve néven közös turizmusfejlesztési program valósulhat meg. Ehhez új lendületet adhat a kiemelt turisztikai térségi besorolás. A fejlesztések első számú célcsoportja a főváros és agglomerációjának hétvégi kiránduló turizmusa.

‒ Mi az, amitől más Fejér megye? Melyek a legfontosabb értékei? 

‒ Megyénk államiságunk bölcsője, erre emlékeztet bennünket jelképünk, Fejér megye címere is. Programjainkkal – így például Értéktárunkkal, Megyekorzónkkal ‒ szintén nagy hangsúlyt fektetünk a megyei identitás erősítésére. Ahogy eddig, ezután is szeretnénk kiállni a keresztény-konzervatív értékeink mellett, Szent István megyéjében a keresztény és magyar kulturális értékeink, történelmünk, magyarságunk megőrzése mellett.