Európa legnagyobb biztonságiöv-gyára

A svéd Autoliv cég tervei között szerepel, hogy megduplázza sopronkövesdi gyárának területét, valamint hétszáz új munkahelyet teremtsen. A jelenlegi, 19 ezer négyzetméteres gyártócsarnok mellé a tervek szerint 2018-ra megépül egy új, 15 ezer négyzetméteres egység.

 

A svéd Autovil cég 1993 óta van jelen Magyarországon. Sopronkövesden építették fel Európa legnagyobb biztonsági öv gyártó üzemét, ahol  jelenleg 1760 embernek adnak munkát. A sopronkövesdi üzem többek között olyan autóipari óriások beszállítója, mint az Audi, a BMW, a Daimler, a Volvo, vagy a Volkswagen.

A cég most újabb beruházásról döntött, mely összesen 11 milliárd forintba kerül majd, amiből – kormánydöntés alapján – másfél milliárdot áll a magyar kormány. A jelenlegi 19 ezer négyzetméteres gyártócsarnok összesen 15 ezer négyzetméterrel bővül, a bővítés pedig összesen 700 új munkahelyet teremt majd.

Az Autoliv ezen kívül  vállalta, hogy az alapanyagok területén 5 százalékról 20 százalékra, a gépek területén 30 százalékról 50 százalékra növeli a magyar beszállítók arányát.

A legutóbb leadott mérlege szerint az Autoliv a 2013-as évet 8,3 milliárd forintos forgalom mellett 687 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta.