Elkészültek a kínai BYD első elektromos buszai Komáromban

Elektromos busz

A kínai BYD komáromi üzeméből kigördült a társaság első két elektromos busza. Az áprilisban megnyílt gyárban évente négyszáz jármű előállítását, háromszáz ember foglalkoztatását tervezik.

Az első járművek 12 méter hosszú, szóló városi autóbuszok, melyeket Európa járműkiállításain mutatnak be. A gyárban jelenleg 98 állandó munkavállaló dolgozik.

Molnár Attila, Komárom polgármestere az MTI-t úgy tájékoztatta, hogy az áprilisban megnyílt üzemben a teljes kapacitás elérésekor évente négyszáz jármű előállítását tervezik, és 300 embernek adnak munkát. A 6,2 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott.

A BYD komáromi telephelyén kezdetben városi és távolsági közlekedésre szánt elektromos buszokat szerelnek össze, európai megrendelésekre. A kész buszok mellett az angol ADL-lel együttműködésben gyártott autóbuszok vázszerkezeteit is itt hegeszthetik össze.

A tervek szerint szintén Komáromban állítanák elő a közelmúltban bejelentett franciaországi BYD-gyár részére készített buszalvázakat, valamint később elektromos villástargoncákat és könnyű haszonjárműveket is összeszerelhetnek a gyárban.

A BYD Company Ltd. piacvezető multinacionális csúcstechnológiai vállalat, amelynek központja a kínai Sencsenben található. 1995-ös alapítása óta a társaság jelentős tudásra tett szert az újratölthető-akkumulátorok gyártásában. A világ több mint 50 országban van jelen megújuló energiára épülő megoldásaival.

A cég a közelmúltban összeszerelő üzemet nyitott az Egyesült Államokban, vegyesvállalatot alapított a Daimlerrel a Denza prémium elektromos autómárka fejlesztése és piaci bevezetése érdekében.

A BYD elektromos buszaival működik a nulla károsanyag-kibocsátású buszok legnagyobb flottája az amszterdami Schiphol repülőtéren, és a világ legnagyobb városi elektromosbusz-flottája London utcáin.

Fotó: hipa.hu – MTI Fotó: Krizsán Csaba