Eger egy sokarcú város, amire további fejlődés vár
Történelmi örökség, tudatos fejlesztés, kreatív gondolkodás eredménye a töretlen érdeklődés Eger iránt. A város – bár a turizmus a meghatározó – nem áll egy lábon, ipara is szépen fejlődik. Habis László, Eger polgármestere számos fejlesztési eredményről beszámolt, de nyilatkozott a terveikről is.
Eger meghatározható nagy múltú történelmi városként, de a bor, a gyógy- és termálvizek vagy éppenséggel a diákok városaként is. Melyik Eger igazi arca?
– A felsoroltak mindegyike megállja a helyét. Ami a történelmi jelleget illeti, leginkább az 1552-es hősies várvédelemről ismert, de már a XI. században is megemlítik a települést. A borral kapcsolatban egy friss hír: a bordeux-i nemzetközi borversenyen szerzett 64 magyar éremből 31 egri. Híres a gyógyvizünk, a közelmúltban úgy fejlesztettük a termálfürdőnket, hogy minden korosztály találjon benne felüdülést. Az eddigi kínálatot tovább bővítettük, és a törökfürdőt is gyönyörűen felújítottuk. Az iskolavárosi jelleg alátámasztásául néhány szám: Eger 55 ezer lakosú város, az Eszterházy Károly Főiskolának közel 10 ezer polgára van. Nívós iskoláinkban évente mintegy 17 ezer diák kezdi meg a tanulmányait.
– 2018-ra négysávos autóút köti össze Egert az M3-as autópályával.Egyebek mellett ezt tartalmazza az a megállapodás, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel írt alá. Mit jelent ez a városnak?
– Nagyon bízunk abban, hogy ez a terv valóssággá válik. Eger jelenleg nincs a fő közlekedési áramlatokban. Az, hogy közvetlen autópálya-kapcsolatunk legyen, hallatlanul fontos az itt élők, a turisták és a befektetők miatt is.
– Milyen egyéb elemeket tartalmaz az említett megállapodás?
– A megállapodás egyéb fejlesztési témákat is taglal, megvizsgáljuk például az intermodális csomópont megvalósításának feltételrendszerét, ami nyilván erősítené a térségi szerepkört. A kormányzat a város rendelkezésére bocsát egy MÁV-területet, ipari célra. A vár rekonstrukciója pedig az ország legnagyobb turisztikai projektje lehet. Úgy gondoljuk, sokkal élményszerűbbé lehet tenni a várlátogatást, és tovább növeli lehetőségeinket, illetve a felelősségünket az, hogy tavaly december óta, a parlament döntése nyomán az Egri Vár nemzeti emlékhely. A most folyó kétmilliárdos felújítás filozófiája az, hogy az idelátogatók az egyes épületrészekben azt lássák, amit a 16. században az elődeink is.
– Milyen fejlesztési terveik vannak a következő évekre, mit remélnek a 2014–2020-as uniós ciklustól?
– A területi fejlesztési operatív programban mintegy 11 milliárd forint áll a város rendelkezésre, amit a kormányzati célokkal összhangban elsősorban gazdaságfejlesztésre, például a déli ipari terület bővítésére, a volt Dobó István laktanya inkubátor- és szolgáltató központtá fejlesztésére fordítunk. Tervezünk közlekedési fejlesztést, a tágabb értelemben vett belváros komfortosítását, a jelentős közintézmények attraktívabbá tételét, az alapszolgáltatások színvonalának emelését, városi szinten történő egységesítését.
– Eger lett az Év turisztikai városa. Mi áll e mögött?
– A 23 megyei jogú város közül mi regisztráltuk tavaly a legtöbb vendégéjszakát. Ez egy folyamatosan emelkedő szám. Tavaly az előző évi 408 ezerről 479 ezerre nőtt a regisztrált vendégéjszakák száma. Szálláshelyi kapacitásbővítés nem történt, de voltak szolgáltatásfejlesztések, amelyek növelték a kihasználtságot.
– A turizmus mellett van más húzóerő?
– A város ipara is jelentős, elsősorban a gépgyártás és az autóalkatrész-gyártás a számottevő, illetve van egy speciális, orvosi implantátumokat gyártó cég, amely nemrég megkapta az év innovációs díját. A város egyfajta szolgáltató központ is.
– Eger színes kulturális élete figyelemre méltó. Milyen programokat kínálnak a helybelieknek, mivel csábítják a vendégeket idén?
– Az eddiginél is több, igen rangos rendezvényt tartunk, gyakorlatilag ezek a nyár végéig folyamatosak. Májusban a FesztEger nyitja a szezont, rendezünk Kaláka Fesztivált, büszkeségünkre az Egri Vár lesz a Múzeumok éjszakája program országos központi helyszíne, Szent Donát napjához kapcsolódóan Egri Bikavér Ünnepet, augusztusban
Végvári Vigasságokat rendezünk, hogy csak néhány példát mondjak