Dunapataj megtalálta önmagát

Dunapataj


A kalocsai járásban található nagyközséghez tartozik a közkedvelt fürdő- és üdülőhely, a Szelidi-tó. Ám a pataiak nem csupán a vendégcsalogató üdülőövezetre büszkék, hanem arra is, hogy az utóbbi másfél évtizedben jól kiépített infrastruktúrával rendelkező, élhető és szerethető településsé vált Dunapataj. Dusnoki Csaba vendégei voltunk. 

‒ Tavaly októberben negyedszer választották meg a nagyközség polgármesterévé. Milyen volt Dunapataj korábban, és milyen napjainkban?

‒ A kitűnő természeti adottságok és a Szelidi-tó közelsége ellenére a rendszerváltást követő években a település infrastrukturális fejlődése elmaradt a környező községekéhez képest, sőt a civil életnek sem voltak meg azok a stabil pontjai, amelyekre szüksége van egy közösségnek. A 2006-ot megelőző nyolc évben nem helyi illetőségű volt a polgármester, és bizony nemigen haladtunk előre. Jómagam tősgyökeres pataiként talán jobban láttam, látom belülről, hogy mire van szüksége az itt élőknek. Volt kapcsolati tőkém, indultam a választáson úgy, hogy egy ciklust vállalok. Tavaly ősszel kezdtem el a negyediket. 

2006-ban siralmas állapotban voltak az utak, nem volt szennyvízhálózat, nem volt közműtársulás. Azóta nagy volumenű fejlesztéseket valósítottunk meg úgy, hogy nem vettünk fel ehhez hiteleket. Dunapataj napjainkban fejlődő pályán lévő, népességmegtartó nagyközséggé vált. 

Napjainkban nincs olyan közintézmény, közszolgáltatás, közösségi tér vagy utca, melyet ne újítottunk volna fel a 21. századi igényeknek megfelelően. Sikerült egységes, esztétikus településképet kialakítanunk, rendezett, igényes településközpontot létrehoznunk. Az utóbbiban található a művelődési ház, a sporttelep, gyönyörű élő- és műfüves, valamint gumiborítású pályákkal, de épült játszótér és fitneszpark is. Megtörténtek közintézményeink energetikai fejlesztései. Kiegyensúlyozott gazdálkodás, hosszú távú, átgondolt intézkedések, megfontolt pénzügyi lépések jellemzik az önkormányzat munkáját.

‒ Hogyan jellemezhető a település gazdasága?

‒ Jól prosperáló mezőgazdasági vállalkozásokkal, ipari kisüzemekkel a fémmegmunkálás és a szerszámgépgyártás területén, valamint az idegenforgalmi szolgáltatási szektor is folyamatosan erősödik, elsősorban turisztikai attrakciókkal, kereskedelmi szálláshelyekkel, gasztronómiai kínálattal.

‒  Milyen fejlesztések zajlanak jelenleg, és mely továbbiak szerepelnek az önkormányzat tervei között?

‒ Jelenleg az óvodaépület és a játszóudvar felújítása zajlik, folyamatos az utak rendbetétele, s a már megnyert pályázataink lehetővé teszik a további útfelújításokat, az orvosi rendelők korszerűsítését, a közterületek karbantartásához pedig fűnyíró traktor fogunk vásárolni. A Bajai Tankerületi Központtal közösen tervezzük az iskola épületének felújítását, úthálózat fejlesztése, és céljaink között szerepel a Szelidi-tó turisztikai infrastrukturális fejlesztése.

‒ Idegenforgalmi szempontból mi mindent „hoz” Dunapatajnak a Szelidi-tó közelsége?

‒ Mindenekelőtt újabb és újabb munkahelyeket hoz létre. Elősegíti a település, de a térség fejlődését is. Élhetőbbé teszi Dunapatajt, hiszen sokféle kikapcsolódási lehetőséget, sokféle szabadidős tevékenységet kínál az itt élőknek is, a horgászattól a fürdőzésen át a vízi sportokig. Természetesen figyelembe vesszük vendégeink igényeit. Tavaly például kérésükre fitneszpark épült. Népszerű a fedett szabadtéri mozink, kedveltek a gyermekprogramok, s a strandi csomagmegőrző is „külső” javaslatra létesült. 

‒ Történnek-e turisztikai jellegű beruházások, illetve milyen látnivalókra hívná fel az idelátogatók figyelmét?

‒ Az előbbiek között megemlítem a szelidi üdülőövezet központjának, a Szittyótérnek a térkövezését, a körülbelül 13 km hosszú turisztikai kerékpárutat, melynek nagyobbik része esti világítással készült, s amely csatlakozik az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút-hálózathoz. Folyamatos a strand fejlesztése, a kiszolgáló létesítmények felújítása, az eszközbeszerzés és a párakapuk telepítése. Megvalósítottuk egy turisztikai központ építését is a vendégfogadás jobb feltételeinek biztosítása érdekében, ahol van információs iroda, büfé, ajándékbolt, elsősegélynyújtó hely, fedett színpad fedett nézőtérrel.

Ami pedig a látnivalókat illeti, érdemes felkeresni a Szelidi-tó környékét, a Kékmoszat tanösvényt, a dunai holtágat, a Pataji Múzeumot, a tájházakat, a templomainkat, a Kőváry- és a Stefanovits-házat, valamint a Bakódi Lovascentrumot.